Szívünknek is jót tesz a napozás

A D-vitamin jót tesz a szívnek - derül ki egy friss kutatásból. A koszorúér-betegség akár 32 százalékkal gyakoribb azoknál, akik hiányt szenvednek belőle, illetve nagyobb eséllyel súlyosabb is. A tudósok ezzel együtt óvatosságra intenek a bőrrák kialakulásának veszélye miatt.

Köztudott, hogy a "napfényvitamin" hiányát. Ez a vizsgálat arra szolgál, hogy mérje a szív artériáinak átjárhatóságát.

A D-vitamin hiánya a magasabb kockázatával állt összefüggésben: a legalacsonyabb vitaminszinttel rendelkezőknél 32 százalékkal magasabb volt a kórkép veszélye. Ráadásul náluk majdnem ötödével magasabb volt a súlyosabb, több érre kiterjedő elváltozások aránya. A vitaminhiány súlyosságával egyenes arányban növekedett tehát a probléma súlyossága is. A legalacsonyabb vitaminszint csaknem kétszeresére növeli az artériák elzáródásának kockázatát a normális értékhez képest.

Szívünknek is jót tesz a napozás (Fotó: Europress)

"Jelen eredmények alapján feltételezhet, hogy a inkább az oka, mintsem a következménye az érfalak megkeményedésének. Bár az étrend-kiegészítők útján történő vitaminpótlás szív- és érrendszeri haszna egyelőre tisztázatlan, érdemes volna természetes megoldásokat ajánlani a megelőzés érdekében" - fogalmazott dr. Monica Verdoia, az olaszországi Észak-Piemonti Egyetem kardiológusa, aki az Amerikai Kardiológiai Kollégium éves washingtoni ülésén mutatta be az 1 484 páciens vizsgálatán alapuló értekezését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!