7 szerv, ahol lerakódhat a zsír – nem is gondolnád, mekkora károkat okozhat

A felszaporodó zsír nem tud sokáig a zsírszövetben maradni, mert túltermelődik, ezért lerakódik a szervezet különböző részein – hangzott el egy közelmúltbeli sajtóeseményen. Mutatjuk, a szakértők szerint miért nagyon veszélyes ez.

Mint ismert, az elhízás (obezitás) komoly károkat okozhat a szervezet egészségben – gyakorlatilag nincs is olyan szervrendszerünk, amelyre ne lenne hatással a túlsúly. Azt is sokan tudják már, hogy „alma” típusú, vagyis a hasi régióra koncentrálódó elhízás jelenti a legnagyobb veszélyt. Azzal viszont már kevesebben vannak tisztában, hogy az úgynevezett zsigeri zsír, vagyis a szervek körül és a szervekben felhalmozódó zsírtömeg mekkora kockázatokat jelenthet.

A felesleges zsírtömeg összenyomhatja a szívet és a tüdőt, amely nehézlégzéssel, illetve csökkenő terhelhetőséggel jár. Fotó: Getty Images
A felesleges zsírtömeg összenyomhatja a szívet és a tüdőt, amely nehézlégzéssel, illetve csökkenő terhelhetőséggel jár. Fotó: Getty Images

Ebben a 7 szervben rakódik le a felesleges zsír

A a Lilly Hungária Kft. által szervezett, sajtónyilvános kerekasztal-beszélgetésen prof. dr. Lengyel Csaba belgyógyász-diabetológus-kardiológus 7 olyan szervet, illetve területet is említett, ahol a felesleges zsír lerakódik:

  • a májban,
  • a hasnyálmirigyben,
  • a vázizomzatban,
  • a szívizomzat körül,
  • az erek körül,
  • a pajzsmirigyben,
  • sőt még a nyelvben is.

„Az obezitás miatt felszaporodó zsigeri zsír egy idő után krónikus gyulladásos folyamatokat segít elő. (…) Mindenhol ott a kóros zsír, amely gyulladást generál, és ez a gyulladás okozza azokat a megbetegedéseket, amelyek az obezitás szövődményeinek is tekinthetők” – magyarázta.

A felhalmozódott zsír összenyomhatja és elmozdíthatja a szerveket

Minél nagyobb a felesleges zsírtömeg, annál inkább nyomhatja az egyes szerveket, például feljebb nyomhatja a rekeszizmot, amely miatt fokozódhat a savvisszaáramlás, vagyis a reflux kockázata. Emellett összenyomhatja még a szívet és a tüdőt is, amely nehézlégzéssel, illetve csökkenő terhelhetőséggel jár.

„Hosszú távon ez mindenképpen egy életveszélyes állapot lehet. Úgy kell elképzelnünk, hogy a belső szerveinkre rakodó zsír az egy az egyben gátolhatja ezeknek a szerveknek a működését. Klasszikus példa a szív köré rakódó zsír, amelyről kimutatott, hogy egyértelműen összefügg a szívelégtelenséggel – mondta el dr. Kis János Tibor belgyógyász-diabetológus a HáziPatika.com kérdésére válaszolva.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.