Szén-monoxid-szivárgás: hogyan ismerhető fel?

A szén-monoxid az ember számára észrevehetetlen, hiszen a mérgező gáz színtelen, szagtalan és íztelen. A komolyabb baj azonban ennek ellenére is megelőzhető!

Legtöbb áldozatát a fűtési időszakban szedi, de egész évben komoly veszélyt jelent a köznyelvben csak csendes gyilkosnak nevezett szén-monoxid . Belélegezve hozzákapcsolódik a hemoglobinokhoz, így a vér egyre kevesebb oxigént képes szállítani a sejtekhez. A szervezetben fellépő magas szén-monoxid-koncentráció esetén eszméletvesztés, majd néhány percen belül halál is beállhat.

Minden évben több száz embert mérgez meg a szén-monoxid Magyarországon. A kezelési lehetőségekről ide kattintva olvashat részletesen.

Kis mennyiség is halálos

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója szerint a kis koncentrációban is rendkívül mérgező gáz jelenlétét egy speciális mértékegységben, ppm-ben (parts per million, milliomod részben) mérik. Egy ppm-nyi gáz tehát azt jelenti, hogy egy köbméter levegőben egy köbcentiméter van belőle. Ha a lakásunk levegőjének 1,28 térfogatszázalékát eléri, három percen belül halált okoz.

A szén-monoxid-mérgezéseket nem a fűtési szezon okozza, mindössze arról van szó, hogy a téli időszakban még gyakrabban jelentkezik a probléma. Arról, ha az otthonunkban feldúsul ez a veszélyes vegyület, a nyílt lánggal égő, hőt termelő berendezések számos működési hibája tehet. Ilyen, ha nem megfelelő műszaki kialakítással rendelkezik, ha működése során a levegő utánpótlása nem biztosított, illetve nincs rendszeresen karbantartva és tisztítva.

A szén-monoxid-érzékelők megmenthetik az életünket
A szén-monoxid-érzékelők megmenthetik az életünket

Ha megfelelően lett üzembe helyezve, működése során rendelkezésre áll az égéshez szükséges oxigén, a szellőzők takarékossági okokból nincsenek letakarva, továbbá rendelkezünk hatóságilag elismert szén-monoxid-érzékelővel, akkor megelőzhetjük a bajt .

A zárt terek veszélye

A mérgezéses esetek körülbelül negyede a fürdőszobákban következik be. A vízmelegítő vagy a kazán ugyanis működése során elhasználja ennek a kis helyiségnek minden levegőjét, ezért fontos nagyon a megfelelő karbantartás és ellenőrzés.

Hasonló veszély lehet a gépjárművek zárt térben (garázs, mélygarázs, alagút) történő üzemeltetése. A járművet csak a feltétlenül szükséges ideig járassuk, és ha van ilyen, figyeljük a szén-monoxid-érzékelő jelzését.

Amennyiben valaki szén-monoxid-mérgezést szenvedett, szabad levegőre kell vinni minél előbb, majd stabil oldalfekvésbe helyezve őt megvárni vele a mentőket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.