Mi állhat a folyamatos émelygés hátterében?

Háborgó gyomor, szédülés, rossz közérzet, hányinger – az émelygés kellemetlen érzését mindenki ismeri. A jelenség igen kellemetlen, de ha rendszeresen küzdünk vele, akkor a mindennapokat is igencsak meg tudja keseríteni.

Ha az émelygés gyakran és hirtelen jelentkezik, és szinte semmivel sem vagyunk képesek elmulasztani, akkor minden esetben érdemes szakemberhez fordulni – különösen akkor, ha hányás, véres hányás, láz és intenzív fájdalom is kíséri a már önmagában is igen kellemetlen panaszt. Ugyanakkor vannak olyan esetek, amikor nem feltétlenül megbetegedés áll a háttérben, ugyanis számos oka lehet annak, ha úgy érezzük, hogy szinte folyamatosan émelygünk. Az alábbiakban mutatunk néhány gyakori okot a Men’s Health gyűjtése alapján.

Gyógyszermellékhatás

Ha valamilyen új gyógyszert kezdünk szedni, mindig nézzük meg a mellékhatások listáját, mivel egyes gyulladáscsökkentők, fájdalomcsillapítók, illetve cukorbetegségre és inzulinrezisztenciára felírt gyógyszerek émelygést is kiválthatnak. Ha pedig nemrég altatáson estünk át, vagy esetleg kemoterápiás kezelést kaptunk, akkor szintén viszonylag gyakori a hányinger és a hányás is. Ezekről a tünetekről mindig beszéljünk az orvosunkkal, ő ugyanis tud nekünk segíteni abban, hogy mivel enyhíthetjük a kellemetlenségeket.

Gyógyszer, valamint emésztőrendszeri vagy belgyógyászati probléma is állhat az állandó émelygés hátterében. Fotó: Getty Images

Egyensúlyzavar

Az egyensúlyzavarral járó kóros állapotok – mint például a vertigo vagy a labirintitisz – szintén gyakran járnak émelygéssel és hányingerrel. A vertigo jellegzetesen forgó irányú szédülést, a labirintitisz pedig a belső fület érintő fertőzést jelent, amely szintén befolyásolja az egyensúlyt.

Tengeribetegség

A tengeri utazáskor a víz folyamatos hullámzásának hatására kialakuló tengeribetegség szintén hányingerrel, émelygéssel jár. De okozhatja turbulencia is, ha repülőgéppel utazunk, vagy például hullámvasútra ülünk fel.

Emésztőrendszeri vagy belgyógyászati probléma

Az emésztőrendszer kónikus gyulladása is állhat a folyamatos émelygés hátterében. De szóba kerülhet a gyomorhurut (gasztritisz), a hasnyálmirigy betegségei, az epekő vagy a vesekő is. Felmerülhet továbbá akár bélelzáródás gyanúja is, ha szűnni nem akaró émelygést érzünk.

Egyéb okok

Egyeseknél a különféle felsőlégúti megbetegedéseket is kísérheti émelygés, de valakinél a kialvatlanság is előhozza ezt a panaszt. A rendszeres alkoholfogyasztást kísérő másnaposságot is jellemezheti a tünet, de szóba jöhet még a napszúrás, valamint a túl magas vagy túl alacsony vércukorszint is. Ha nem eszünk eleget, koplalunk, fogyókúrázunk vagy böjtölünk, akkor is számíthatunk folyamatos émelygésre addig, amíg a szervezetünk elegendő tápanyaghoz nem jut.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.