Már 4 órányi mozdulatlan ülés is életveszélyes lehet

Ha valaki a repülőgép szűk ülésében négy órát vagy még többet eltölt anélkül, hogy fölállna, mozogna egy kicsit, azt a veszélyt vállalja, hogy az alsó végtag visszereiben megalvad a vér, és onnan esetleg a tüdőérbe jutva súlyos szövődményt okoz.

Visszeresség Több szakértő szerint az utóbbi időkben ez a kockázat ráadásul tovább növekedett a légiközlekedésben tapasztalt bonyodalmak miatt.

Évtizedekkel ezelőtt, amikor a nagy távolságokat felölelő légiközlekedés mindennapossá vált, egyre gyakrabban fordult elő, hogy a végső leszálláskor alsó végtagi visszérgyulladással szállítottak le utasokat a gépről. Az orvosi szakirodalomba ekkor került be a "turistaosztály tünetcsoport" fogalma: a szindróma azt jelenti, hogy a sűrű széksorokba beszorított utasok közül sokan szinte meg sem mozdulnak, hanem órákig ülnek egy helyben.

A helyzetet tovább rontja, hogy a repülőgépen olyan száraz levegőben tölti az utasok az időt, mintha a sivatagban volnának, ezért ha nem fogyasztanak folyamatosan sok folyadékot - lehetőleg vizet -, szervezetük kiszárad. A fedélzeten felszolgált, alkoholt tartalmazó italok szintén szárítanak.

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO a kérdést olyan fontosnak érezte, hogy 2001-ben tudományos programot indított a veszély fölmérésére és a megelőzés kidolgozására. A WRIGHT program 2007-ben befejeződött, de több szakértő mindmáig hangsúlyozza, hogy az eredmények nem jutottak be kellőképpen a köztudatba.

A vizsgálat igazolta, hogy négy órányi mozdulatlan ülés megduplázza a mélyvénás trombózis kockázatát. Az abszolút kockázat önmagában nem nagy: minden 6000 utasból egyet érint, de ha az utazó milliókra gondolunk, a szám így sem kevés.

Néhány éve egy angliai felmérés megállapította: mivel a számítógép előtt ülők is gyakran úgy dolgoznak, hogy órákig föl sem állnak - még az ételt-italt is maguk elé készítik, hogy mozdulniuk se kelljen -, a mélyvénás trombózis veszélye nem csak a távolra utazókra vonatkozik.

A véralvadás esélye és a véralvadékból eredő embólia veszélye a súlytöbbletet cipelőkre fokozottan érvényes, és ugyancsak növeli a kockázatot a fogamzásgátló tabletták szedése.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!