Magas vérnyomás: ez a gyümölcs lehet a megoldás, még a sarki kisboltban is kapható

A káliumban gazdag gyümölcsök, például a banán fogyasztása hatékonyabb lehet a magas vérnyomás stabilizálásában, mint a só elhagyása - állapították meg kutatók.

A magas vérnyomás óriási gondot okoz, világszerte a felnőtt lakosság csaknem harmadát érinti. Azt régóta tudni lehet, hogy az alacsonyabb sófogyasztás, vagyis a nátriumbevitel csökkentése hatékony lehet a vérnyomás stabilizálásában, egy új tanulmány azonban most azt is megállapította, hogy a káliumban gazdag ételek, például a banán rendszeres fogyasztása még fontosabb lehet a vérnyomásproblémákkal élők számára - írja az Independent.

Magas vérnyomás: fontos a káliumban gazdag étrend

A jelenlegi orosi ajánlás a magas vérnyomásban szenvedő betegeknek az, hogy csökkentsék a sóbevitelt. Az American Journal of Physiology című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány ugyanakkor egy másik, nagyon fontos étrendi tanácsot is ad: a rendszeres banánfogyasztást, még pedig a benne lévő kálium miatt. "Eredményeink alapján az olyan káliumban gazdag élelmiszerek hozzáadása az étrendhez, mint például a banán vagy a brokkoli, összességében jobb hatással lehet a vérnyomásra, mint a nátriumbevitel csökkentése" - mutat rá Anita Layton, a tanulmány egyik szerzője a kanadai Waterloo Egyetemről.

banán
A banán a vérnyomás szabályozásában is fontos lehet. Fotó: Getty Images

A nátrium és a kálium a szervezet számára létfontosságú elektrolitok, amelyek segítenek a szervezetnek elektromos jeleket küldeni az izmok összehúzódására. Emellett több más alapvető funkciókban is szerepet játszanak, mint például a vízvisszatartás. Az új tanulmányban azt vizsgálták, a bevitelük hogyan befolyásolja a vérnyomást. Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a káliumszint növelése segített a vérnyomás szabályozásában, a kálium- és a nátriumszint ideális egyensúlyát azonban még nem sikerült megállapítani. 

„Évszázadokkal ezelőtt őseink sok gyümölcsöt és zöldséget ettek, és ennek eredményeként szervezetünk szabályozó rendszerei úgy fejlődhettek, hogy a magas kálium- és alacsony nátriumtartalmú étrend mellett működjenek a legjobban” – mondja Melissa Stadt, a tanulmány másik szerzője. Hozzátette: napjainkban a nyugati étrendek általában sokkal magasabb nátrium- és alacsonyabb káliumtartalmúak. Ez megmagyarázhatja, hogy a magas vérnyomás miért főként az iparosodott országokban fordul elő, nem pedig az elszigetelt társadalmakban.

A kanadai kutatás megállapította, hogy a férfiaknál könnyebben alakul ki magas vérnyomás, mint a menopauza előtt álló nőknél. A férfiak azonban nagyobb valószínűséggel reagálnak pozitívan a kálium/nátrium arányának növekedésére.

A kálium számos élelmiszerben megtalálható, nagy mennyiség van belőle a gyümölcsökben és a zöldségekben, illetve egyes diófélékben, hüvelyesekben, halakban és tejtermékekben. Íme a legjobb források!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek délután szétterülve arrafelé erősen felhős időt okoznak. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!