Keresnénk a tűt, de nincs meg a szénakazal sem!

Évente körülbelül 100 ember hal meg veseelégtelenségben, mert nem jut egészséges beültethető szervhez, pedig a megoldás nagyon egyszerű, ugyanakkor roppant bonyolult. Mi élhetünk egy vesével, ők viszont nem élhetnek vese nélkül.

Szervátültetés

Szervátültetés (transplantatio): egy szerv vagy szervrészlet (szegment) műtéti úton történő átültetése egyik szervezetből a másikba azzal a céllal, hogy az ott életképes legyen, és működését ellássa. Magyarországon évente 300 veseátültetést végeznek, melynek átlagosan 8 százalékánál végzik a műtétet élő donor közreműködésével. A veseátültetésre váróknak általában 2-2,5 évig kell türelmesnek lenniük, míg sorra kerülnek. Jelenleg a 6000 veseelégtelenségben szenvedő magyarországi beteg közül csaknem ezren várnak átültetésre. A Magyar Transzplantációs Társaság az élődonoros veseátültetések számának növelését szorgalmazza, ami évente 60-80 vesebeteg páciens kilátásait javíthatná. Ehhez a társaság elnöke szerint elsősorban a felvilágosító munkára kellene nagyobb hangsúlyt fektetni.

Az embereket az esetek többségében érzelmi kötődés viszi rá egy ilyen felelősségteljes döntésre. A házastársaktól kapott szervek hasonló túlélési esélyt biztosítanak a betegek számára, mint a vér szerinti rokonok, családtagok szerveinek átültetése, mégis a transzplantáció előtt álló betegeknek csak töredéke veszi fontolóra, hogy házastársától kapjon megfelelő szervet, hiszen több tényező, például a vércsoport-különbség vagy a szövetek különbözősége is késztetheti az immunrendszert az új szerv kilökésére. Feltételezhető, hogy a házastársak közötti erős érzelmi kötődés kapcsolatban áll a tőlük kapott szervek esetében tapasztalható magas a túlélési rátával. Természetesen ehhez szükségesek a megfelelő kivizsgálások és egy etikai bizottsági meghallgatás - olvasható a Medipress hírügynökség egyik cikkében.

A családon belüli szervátültetést nehezíti az is, hogy sok családban mind a mai napig nehezen beszélnek erről a témáról. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy éves szinten a több mint 300 veseátültetés közül csupán mintegy 15 esetben élnek ezzel a lehetősséggel. Elsősorban a szülők azok, akik vállalják a donor szerepét saját gyermekeik gyógyulása érdekében.

Az emberek ennél is ritkábban ajánlják fel szervüket egy ismeretlennek, pedig életet menthetnének egy biztonságos műtéttel. Ha valaki mégis rászánja magát, és szeretné a szervét felajánlani, a tájékozatlanságának köszönhetően gyakran megretten a műtéttől, fél a későbbi következményektől.

Nehézségek

Kilökődés: a transzplantált szövet ellen a recipiens szervezetében immunreakció indul meg, ami a szervet károsítja, működésképtelenné teszi. A tájékoztatás hiányosságai mára odáig vezettek, hogy világszerte krónikus hiányt mutat a donorszervek száma az azokra váró betegekhez viszonyítva, az eltérés pedig folyamatosan nő. Ezt az elmaradást Magyarországon csak az élődonorok számának növelésével lehet javítani. Magyarországon még nem tudatosult, hogy az olyan páros szerveink egyikét, mint a vese, következmények nélkül felajánlhatjuk, hisz a megmaradt szerv is képes kielégítően ellátni a funkciókat.

A donáció problémakörének másik pontja az egészségügyben dolgozók hozzáállása. Magyarországon megközelítőleg 150 kórház volna alkalmas donorjelentésre, az elhunyt szerveinek felkészítésére, ennek ellenére 60-70 intézménynél több nem él ezzel a lehetőségével. Mivel nincs megfelelő kontroll, nincs megfelelő számonkérés, ezért sok szakorvos nem fektet kellő hangsúlyt a transzplantáció kérdésére.

A műtét előnyei és következményei

Immunszupresszió: az immunrendszer gyógyszeres gyengítése, amelynek az a célja, hogy a transzplantált szövet ellen beinduló reakciót gátolja, a szerv működését biztosítsa. A művesekezelés vagy vesedialízis hozzávetőleg évente 4,5 millió forintba kerül, míg a szervátültetés egy alkalommal 4,1 millió forint. A kilökődésgátló szerek ugyan további 700 ezer - egymillió forint nagyságrendű összeget képeznek. A szervátültetés mindezek mellett is csak tizedannyiba kerül, mint az évekig húzódó dialízis, és duplájára növeli a beteg élethosszát a rendszeres kezeléssel összehasonlítva. A vesére várók 6-10 százaléka hal meg a donorszervhiány miatt. A betegek nem kapnak elég információt a beavatkozásról és a lehetőségekről, pedig az élődonoros transzplantációval nagyon jók a gyógyulási esélyek.

Felhasznált irodalom: Magyar Transzplantációs Társaság sajtóközleménye, Medipress hírügynökség cikke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!