Izzadó kéz és láb: mikortól kóros?

A kéz és a láb izzadása egy bizonyos fokig normális, de van, amikor már orvosi kezelést igényel. Mutatjuk, mi utalhat arra, hogy érdemes szakemberhez fordulni.

Az izzadás amellett, hogy teljesen természetes folyamat, hasznos is. A szervezet verejtékezéssel hűti magát, és éri el, hogy a testhőmérsékletünk az egészséges tartományban maradjon. Továbbá egyes szakemberek szerint a verejtékezés abban is segíthet, hogy megszabaduljunk a méreganyagoktól, és hogy a bőr hidratált legyen.

Az izzadás tehát elengedhetetlen a szervezet egészséges működéséhez, az ugyanakkor már probléma, ha túlzó mértéket ölt. Ez az állapotot hiperhidrózisnak nevezzük, amelyben milliók szenvednek világszerte. Lényege, hogy az érintettek a normálisnál jóval többet izzadnak – ez az átlagos mennyiség négyszeresét, ötszörösét is jelentheti a SELF -nek nyilatkozó bőrgyógyász, dr. Marlyanne Pol-Rodriguez szerint. A lap utánajárt, honnan tudhatjuk, hogy a kezünk, lábunk izzadása már kóros, és mit tehetünk azért, hogy javítsunk valamelyest a helyzeten.

Hol a határ?

A kezünk és a lábunk a többi testrészünkhöz képest több verejtékmirigyet tartalmaz. Ha tehát azt tapasztaljuk, hogy ezeken a területeken jobban izzadunk, mint máshol (de még nem túlzó mértékben), annak egyszerű biológiai oka lehet. Rengeteg dolog megizzaszthat minket: ilyen a stressz, a szorongás, a meleg vagy éppen a testmozgás. Képzeljük el például, hogy prezentációt tartunk a munkahelyünkön, és észrevesszük, hogy izzad a kezünk – talán a papír, amit fogunk, nedves lesz. Ez még a normális tartományon belül van.

izzadás, túlzott izzadás, hiperhidrózis
A kéz és a láb izzadása csak egy bizonyos fokig normális. Fotó: Getty Images

Azzal kapcsolatban, hogy a kéz és a láb izzadása mikor válik bosszúságból kóros állapottá, nem lehet egy konkrét, éles határvonalat kijelölni. Azt kell megvizsgálni, hogy mennyire verejtékezünk, és ez milyen szinten befolyásolja a mindennapi életünket. „Hiperhidrózis esetén jóval többet izzadunk, mint amennyit az izzadás kiváltó okától elvárnánk” – magyarázza Dr. Pol-Rodriguez. A szakember szerint az érintettek nem képesek megfogni a kormányt vezetés közben, vagy ha mezítláb vannak, csak csúszkálni tudnak a padlón.

„A hiperhidrózissal járó izzadás elég súlyos ahhoz, hogy akadályozza a normális tevékenységeket. Ez azt jelenti, hogy a verejték akkor is látható, észrevehető, ha az érintett nem erőltette meg magát, vagy nem izgatta fel semmi” – ezt már dr. S. Max Vale bőrgyógyász nyilatkozta a SELF-nek. A szakember hozzátette: a felesleges nedvesség miatt a bőr extrán puhává válik, illetve hámlik, emellett gyakran felüthetik a fejüket olyan bőrfertőzések is, mint a lábgomba.

Nem a verejtékmirigyekkel van probléma

Egyeseknél a túlzott izzadást valamilyen egészségügyi állapot – például a menopauza vagy a cukorbetegség – okozza, de gyógyszermellékhatás is állhat a háttérben. Ilyenkor másodlagos hiperhidrózisról beszélhetünk. A legtöbbbeknek azonban elsődleges hiperhidrózisa van, amelynek nincs ismert oka. Egy dolgot tudnak a szakemberek, mégpedig azt, hogy nem maguk a verejtékmirigyek jelentik a problémát, hanem az, hogy valami miatt hiperaktívvá válnak. Sokak szerint az lehet a magyarázat, hogy az idegrendszer túlzó üzenetet közvetít feléjük.

Kiemelendő, hogy a hiperhidrózis nemcsak fizikailag okoz kellemetlenséget, de érzelmileg is megviselheti az érintetteket. Dr. Pol-Rodriguez azt mondja, hatására az ember idegesebbé, visszahúzódóbbá, önbizalomhiányossá válhat, mindez pedig elősegítheti a depresszió kialakulását vagy az elmagányosodást. Ezért fontos, hogy a problémával minél hamarabb orvoshoz forduljunk. A szakember olyan életmódbeli tanácsokat tud adni, illetve olyan kezelési tervet állít össze, amelynek hatására jelentősen javulhat életminőségünk.

Terápiás lehetőségek

Dr. Vale elsősorban az izzadásgátlók használatát javasolja, azon belül is azokat a készítményeket, amelyek kb. 12-15 százalék alumínium-kloridot tartalmaznak. Az alumínium-klorid, amely az alumínium klórral alkotott vegyülete, kloridja, átmenetileg elzárja a verejtékmirigyek csatornáit. „Kenjük be vele a kezünket, lábunkat, és hagyjuk rajta éjszakára. A test ebben az időszakban izzad a legkevésbé, így az alumínium-klorid rendesen fel tud szívódni, és ki tudja fejteni a hatását. Egy hétig minden este csináljuk meg ezt, utána pedig már csak hetente egyszer van rá szükség” – húzta alá a bőrgyógyász, aki úgy folytatta: ha az izzadás szituációfüggő – például egy munkahelyi előadás alatt vagy fűszeres ételek fogyasztásakor jelentkezik –, az izzadásgátlót az adott eseményt megelőző éjszaka használjuk (persze csak akkor, ha tudunk előre tervezni).

Amennyiben a vény nélkül kapható izzadásgátlók nem válnak be, az orvos valószínűleg receptköteles készítményt ír fel, ami magasabb – általában 20 százalékos – koncentrációban tartalmaz alumínium-kloridot. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a magas alumíniumkoncentráció akár bőrirritációt is okozhat, így ha kellemetlen tüneteket tapasztalunk, konzultáljunk orvosunkkal.

A hiperhidrózis egyéb terápiás lehetőségei közé tartoznak még a szisztémás gyógyszerek  az úgynevezett antikolinergikumok , a botoxkezelés, az iontoforézis, illetve a műtét. Utóbbit csak végső esetben és az előnyök, illetve a hátrányok alapos mérlegelése után végzik el: az operáció ugyanis, mivel magában foglalhatja a verejtékmirigyek eltávolítását (jellemzően a hónaljban) vagy a verejtékmirigyeknek jeleket küldő idegek elvágását (általában a tenyéren), komoly mellékhatásokkal járhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!