Ijesztő dolog derült ki a tonhalkonzervekről: mindegyik szennyezett ezzel a veszélyes anyaggal

Európában a tonhal az egyik legnagyobb mennyiségben fogyasztott halfajta. Csakhogy ebben van a legtöbb egy káros anyagból.

A tonhalkonzervek 100 százaléka higannyal szennyezett – figyelmeztette Facebook-követőit az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. Állításukat a FoodWatch cikkére alapozták.

tonhalkonzerv villán
Európában a tonhal az egyik legnagyobb mennyiségben fogyasztott halfajta. Fotó: Getty Images

150-féle tonhalkonzervet teszteltek, mindegyik higanyos

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – például az azbeszt és az arzén mellett – a világ 10 legveszélyesebb anyaga közé sorolja a higanyt. A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség pedig potenciálisan rákkeltő vegyületnek minősítette a metil-higanyt. 

A francia Foodwatch fogyasztóvédő szervezet most Európa több országából (Németország, Anglia, Spanyolország, Franciaország, Olaszország) származó tonhalkonzerveket vizsgált meg. A felmérés megdöbbentő eredményt hozott: a 150-féle tesztelt tonhalkonzerv mindegyike tartalmazott higanyt, a vizsgált minták 57 százalékában a higanyszennyezettség meghaladta a halakra érvényes 0,3 mg/kg határértéket, tizedében pedig a friss tonhalra vonatkozó 1 mg/kg határértéket is” – ismertették.

Ez a fogyasztóvédők célja

A Foodwatch France az alábbiakat szeretné elérni a fogyasztók védelme érdekében:

  • kerüljenek le a legnagyobb szupermarket-láncok polcairól a 0,3 mg/kg-nál több higanyt tartalmazó tonhalak,
  • állítsák le a tonhalak reklámozását,
  • tájékoztassák a fogyasztókat a halak higanyszennyezettségének egészségi kockázatairól.

A higanymérgezés kialakulásáról, okairól, tüneteiről, kezeléséről és megelőzéséről itt olvashatsz bővebben!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!