Hiperaktív hólyag vagy inkontinencia?

"Száraz" és "nedves" hólyagtúlműködés

A Nemzetközi Kontinencia Társaság 2002-ben megfogalmazott ajánlásában bevezette a vizelettárolási zavarok meghatározásában az "overactive bladder" (hiperaktív hólyag) kifejezést, amely a tíznél több nappali és kettőnél több éjszakai, imperatív ingerekkel kísért és esetenként vizeletelfolyással járó vizeletürítésre utal - ismertette az Orvostovábbképző Szemlében dr. Hamvas Antal. - Ez a fogalom fedi az urge (sürgősségi, késztetéses) vizelési panaszokat és inkontinenciát, valamint a korábban a reflex-inkontinencia csoportba sorolt tüneteket is. A hiperaktív hólyag tünetegyüttes "száraz" formájára a gyakoribb vizelés, az imperatív inger és az éjszaka is jelentkező tünetek jellemzők, míg a "nedves" formában mindehhez vizeletvesztés is társul. Bonyolítja a fogalmak tisztázását, hogy a stressz- (terheléses) inkontinenciával együtt is előfordulhatnak ezek a tünetek.

Diagnosztikai lehetőségek

Tekintse meg orvoslistánkat a hiper­aktív hólyag témában! A "tisztán" stressz- (terheléses) inkontinencia tünetei jól ismertek mind a betegek, mind a vizsgáló orvosok (családorvosok, nőgyógyászok, urológusok) előtt. A beteg fő panasza, hogy köhögéskor, tüsszentéskor, váratlan mozgáskor vizelete elcsepeg, vagy súlyosabb esetben inger nélkül elfolyik. Ezek a betegek többnyire a nőgyógyászt vagy az urológust keresik fel. Nagyobb részük spontán telt hólyag mellett végzett "stressz-teszt" után, amelyben vizeletcsepegés volt provokálható, a tünet súlyosságától függően valamilyen kezelésben (gyógyszer, fizioterápia, műtét) részesül. Ma még az ilyen esetekben is kisebb részben kerül sor urodinamikai vizsgálatra, amellyel meghatározható, hogy a hólyagzáróizom gyengesége vagy a húgycső, a hólyag anatómiai rendellenessége (süllyedés, cystokele) okozza-e a panaszokat. Azokban az esetekben pedig, amikor a beteg az urge (késztetéses) típusú panaszokat is szóba hozza, vagyis valószínűleg vegyes típusú inkontinencia áll fenn, ennek a vizsgálatnak az elvégzése elengedhetetlen, hiszen csak így lehet megállapítani, hogy normális vagy kóros-e a hólyagfali izom (musculus detrusor) működése.

Mivel a hólyag-hiperaktivitás és a sürgősségi vizeletvesztés hátterében nagyon gyakran áll idegrendszeri megbetegedés, illetve valamely krónikus betegség (Alzheimer-kór, Parkinson-kór, sclerosis multiplex) által okozott perifériás neuropátia, ezért a vizsgálatokban neurológusnak is feltétlenül részt kell vennie.

A napló is segíthet

Az anamnézis felvétele és a fizikális vizsgálat mellett, illetve ezek előtt a vizelési napló vezetése az egyik legjobban bevált módszer az inkontinencia különböző formáinak elkülönítésére. A betegeket arra kérik, hogy legalább három napig jegyezzék fel az elfogyasztott folyadék mennyiségét, a vizelések időpontját és az ürített vizelet mennyiségét. Fontos az is, hogy jelöljék be, ha parancsoló ingert éreznek, vagy akaratlan vizeletvesztés történik. Ezekből az adatokból a szakorvos már következtethet a vizeletvesztés típusára.

Vizsgálati módszerek

Az inkontinencia egyes formáinak elkülönítéséhez szükség van urodinamikai vizsgálatra. Ez kimutatja a hólyagfali izom akaratlan kontrakcióját, ezzel segít annak eldöntésében, hogy hólyag-hiperaktivitás vagy a sürgősségi inkontinencia uralja-e a panaszokat. A vizeletürítés mellet mért hólyagnyomás változás (pressure-flow vizsgálat) pedig kizárja az esetleges hólyagnyaki obstrukciót, ami szintén okozhat hólyag-hiperaktivitást, urge inkontinenciát, például jóindulatú prosztatanagyobbodás esetén. A vizeletáramlás (uroflow) vizsgálata is elengedhetetlen, a maradék-vizelet meghatározása mellett. Fontos a gáti izomzat elektromiográfiás vizsgálata is, amivel kiszűrhető az összehangolatlan hólyag-húgycső működés, ami az urge típusú panaszok gyakori oka.

A gyakori vizelésről beszámoló betegek nagy részének tünetei valamely, a hólyagban levő elváltozás következményei. Az ilyen elváltozások legfeltűnőbb jele az, hogy a vizelet inficiált. Ezért a gyakori vizeléssel, esetleg inkontinenciával jelentkező betegeknél minden alkalommal szükség van vizeletüledék- és bakteriológiai vizsgálatra, a húgyhólyag és a vesék ultrahangos vizsgálatára is.

Együttműködés a betegért

A kivizsgálás menetében a családorvos teheti meg az első lépést a vizelési napló vezettetésével, a vizeletvizsgálattal és az ultrahangvizsgálat elvégeztetésével. Az urológus a beteg urodinamikai vizsgálata után kizárhatja az inkontinencia egyéb formáit. A nőgyógyász illetve a neurológus segítséget nyújthat a helyes terápia megválasztásában, amely a gyógyszeres kezeléstől a fizioterápiás módszereken keresztül a műtéti megoldásokig terjed, a panaszok megszüntetésével a betegek életminőségének javítása érdekében.

Forrás: Dr. Hamvas Antal, Orvostovábbképző Szemle XIII. évfolyam, 7-8. szám.