Ezért ne nyeljük le a fogpiszkálót

A BMJ Case Reports cikke szerint súlyos vérmérgezés (szepszis) és májtályog alakult ki annál a szerencsétlenül járt nőnél, aki véletlenül lenyelt egy fogpiszkálót. Az apró fadarab perforálta a nő nyelőcsövét, majd betokosodott az egyik májlebenybe.

Az idegentestek lenyelése viszonylag gyakori jelenség, főleg gyerekeknél, az ennek következtében kialakuló májtályog azonban ritka, az első ismert esetet 1898-ban rögzítették. Májtályogot általában véletlenül lenyelt tűk, körömdarabok, halszálkák és csirkecsontok okoznak, fogvájók viszonylag ritkán.

szomorú nő mosogatószivaccsal a kezében ül a konyhában a földön
A legtöbb idegentest lenyelése nem okoz károsodást, csak akkor, ha elzáródást vagy valamilyen kémiai anomáliát okoz. Fotó: Getty Images

A legtöbb idegentest nem okoz károsodást, csak abban az esetben, ha elzáródást vagy valamilyen kémiai anomáliát okoz. A diagnózis felállítása legtöbbször nehézkes, a tárgyak ugyanis nem látszanak a hagyományos röntgenfelvételeken, a tünetek pedig sokszínűek és nem specifikusak.

A mostani esetben a páciens általános hasi fájdalomra és lázra panaszkodott, amit állandó émelygés, hányás és alacsony vérnyomás kísért. A hasi ultrahang fényt derített a májtályogra és a betokosodott fogvájó jelenlétére. A nőnél hamarosan légzési nehézség és vérmérgezés lépett fel, ami miatt az intenzívre kellett szállítani. Hosszú antibiotikumos kezelés után a páciens felépült, a fogpiszkálót pedig laparoszkópiás műtéttel távolították el.

Egy másik hasonló esetben egy műtéti kendőt felejtettek véletlenül egy méhsüllyedés operáció után véletlenül a betegben, amire csak akkor derült fény, amikor a páciens megváltozott bélműködésről kezdett panaszkodni. A kendő tisztán látszott végbél felé haladó útján a CT képeken. A kendő eltávolítása után a beteg tünetei megszűntek.

Az ilyen esetek meglehetősen gyakoriak, minden 1500. hasi műtétre jut egy. Még külön orvosi neve is van, gossypiboma, ami a pamut latin nevéből származik. A jéghegy csúcsa azonban az a nő volt, aki egy olyan golyóstollat nyelt le, ami még a 25 évvel későbbi műtéti eltávolítás után is működött.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra