Égő száj szindróma: mit kell tudni róla?

Az égő száj szindróma főleg a menopauza után lévő hölgyeket érinti. A tünetek jelentkezhetnek az egész száj területén, a nyelven vagy az ajkakon is. Szinte mindig valamilyen idegségülés vagy idegeket érintő probléma áll a háttérben.

Az égő száj szindróma egy, a száj, az ajkak vagy a nyelv területét érintő, idegrendszerrel összefüggő tünetegyüttes. Az égő száj érzése leginkább arra emlékeztet, mint mikor egy forró itallal megégetjük a szánkat vagy a nyelvünket, és az furcsán érzéketlenné válik. A betegség hétszer annyi nőt érint, közülük is leggyakrabban a menopauzán már túlesett hölgyeknél jelentkezhetnek a tünetek.

A szakemberek szerint a betegségnek három altípusa van: az elsőnél ébredéskor nem jelentkeznek a tünetek, viszont nap közben egyre romlik a beteg állapota, és időnként (de nem feltétlenül) éjjel is érzi a kellemetlen égető érzést. A második altípusnál az égető érzés egész nap folyamatosan érezhető, de éjjel egyáltalán nem. A harmadik típusnál az égő érzés hullámokban jelentkezik, főként nappal, és lehetnek olyan időszakok is, amikor a kellemetlen érzések teljesn elmúlnak.

Jó tudni! A száj egyidejűleg érzékelő, hangképző és légzőszerv is. Ugyancsak kiemelt szerepet játszik a táplálkozási folyamatban, így egészségesen tartása különlegesen fontos! Olvasson többet a száj betegségeiről Az égő száj szindróma a szájban, ajkakon, illetve nyelven található idegek sérülése, károsodása, nem megfelelő működése miatt alakul ki. Időnként ez a idegeket érintő probléma nem deríthető ki, ilyenkor idiopátiás égő száj szindrómáról beszélünk.Következzenek azonban azok a betegségek, melyek szorosan összefügghetnek az égő száj szindrómával.

Vitamin- és ásványianyag-hiány: A B-vitaminok, a vas, a cink és a D-vitamin hiánya egyaránt okzhat égő száj szindrómát. Ezek az anyagok ugyanis elengedhetetlenek az idegek megfelelő működéséhez.

Pajzsmirigybetegségek : Egy 2006-os olasz tanulmány szerint a pajzsmirigy nem megfelelő működése hozzájárulhat az égő száj szindróma kialakulásához. A nápolyi egyetemen végzett kutatásban 50 beteg vett részt, akikről kiderült, hogy bár eltérő mértékben, de mindegyikőjüknél kimutatható a pajzsmirigy rendellenes működése.

Száraz száj: A szájban lévő nyálkahártya kiszáradása számos problémát okozhat, a kellemetlen lehellettől az égő száj szindrómáig. A száj kiszáradását okozhatja betegség, horkolás, kiszáradás, gyógyszerek stb.

Szuperízlelés: Az emberek egy része a normálisnál több (akár kétszer, háromszor annyi) ízelőbimbóval születik, emiatt hajlamosabbak lehetnek az égő száj szindrómára.

Betegségek: A refluxbetegség , a depresszió (illetve az azzal is összefüggő szorongás, idegesség). az allergia (elsősorban az ételallergia), a felsőlégúti fertőzések és a visszatérő gombás fertőzések, illetve az afta is hajlamosabbá tehet az égő száj szindrómára.

Az égő száj szindróma egy, a száj, az ajkak vagy a nyelv területét érintő, idegrendszerrel összefüggő tünetegyüttes

Az égő száj szindróma egy, a száj, az ajkak vagy a nyelv területét érintő, idegrendszerrel összefüggő tünetegyüttes

Fogászati problémák: A nem jól beállított fogászati protézisek, pótlások, a túl kemény sörtéjű fogkefe használata, a fogcsikorgatás nemcsak a kellemetlen szájszagra vagy az íny gyulladására tesznek hajlamosabbá, hanem a szájban érezhető fémes ízre és égető érzésre is.

Hormonok: A menopauza környékén bekövetkező hormonális változások nagymértékben hozzájárulhatnak az égő száj szindróma kialakulásához. Egy ausztrál kutatás szrint a változókor után lévő hölgyek közel 18 százalékát érintheti a betegség.

Ételek: Bizonyos ételek, főleg azok, melyek savakban gazdagok, szintén okozhatnak égő száj szindrómát. A leggyakrabban problémát okozó ételek közé tartoznak a citrusgyümölcsök és a kivi.

Mit tehetünk az égő száj szindróma ellen?

Elsősorban a háttérben meghúzódó problémákat kell kezelni, ez általában megszűnteti a kellemetlen, égő érzést is. Kerüljük a problémát okozó ételeket, ügyeljünk a megfelelő szájhigiéniára. A megfelelően összeállított étrend, a jó minőségű vitaminkészítmények szedése is hozzájárulhat a tünetek csökkenéséhez és a fájdalom enyhüléséhez. A súlyosabb problémákat gyógyszerekkel is kezelhetik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.