Az alultápláltság veszélyesebb az elhízásnál

A mondás szerint az ember sosem lehet elég gazdag vagy elég vékony, ám egy friss kutatás megcáfolja ezt. A klinikai értelemben túl alacsony testtömeggel rendelkezőknél ugyanis magasabb a halálozási kockázat, mint az elhízottaknál - derül ki az értekezésből.

A normális testsúlyúakhoz képest a túl vékonyaknak csaknem kétszeres halálozási kockázattal kell szembenézniük - állítják a kutatók ötven korábbi tanulmány újraelemzése után.

testtömeg-indexét (BMI)! Az elhízás a közegészségügyi kampányok reflektorfényében áll, ugyanakkor "kötelességünk megbizonyosodni róla, hogy elkerüljük a járványszerű alultápláltságot a felnőttek és a magzatok esetében is, akik egyébként egészséges súlyúak lennének" - magyarázta a kutatást vezető dr. Joal Ray, a torontói St. Michael"s Kórház munkatársa.

Az alultápláltság veszélyesebb az elhízásnál (Fotó: Europress)

A felülvizsgált tudományos munkák legalább öt éven keresztül követték a testtömegindex és a bármilyen okból bekövetkező halálozás összefüggéseit. Dr. Ray és csapata azt is górcső alá vette, hogy az újszülöttek és a halva születettek körében hogyan függtek össze a halálozási ráták a súllyal.

A között - 1,2-szer voltak "halandóbbak" a normális súlyúaknál. Szélsőséges elhízás esetén, ami 35-ösnél magasabb testtömegindexet jelent, 1,3-szeres volt a kockázat.

Dr. Ray szerint az egészséges testméret megtartása mindenképpen szem előtt tartandó az című szakfolyóiratban jelennek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, összességében napos, száraz idő várható, majd estétől nyugat, északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?