40 éve volt az első szívátültetés

Negyven éve, 1967. december 3-án hajtott végre Christiaan Barnard dél-afrikai sebész a világon először szívátültetést; az akkor világszenzációt keltő műtét ma már megszokottnak számít.

Christiaan Neethling Barnard 1922. november 8-án született egy protestáns holland misszionárius családjában, a szívsebészi pályát azért választotta, mert egyik testvére ötéves korában szívbetegség következtében halt meg. Dél-Afrikában ő vezette be a nyitott szívműtétet, új típusú szívbillentyűket tervezett, és 1964-ben kiterjedt szívátültetési kísérletsorozatot indított el kutyákon. Az itt elért eredmények bátorították az emberből emberbe történő szívátültetésre.

1967. december 3-án ötórás műtéttel egy autóbalesetben elhunyt 25 éves lány, Denise Darvall szívét operálta át Louis Washkansky 55 éves fogorvos testébe. A páciense ezután még 18 napig maradt életben, halálát a beültetett szerv elleni immunreakciók okozták. Barnard egy hónappal később, 1968. január 2-án egy fehér beteg testébe egy fekete bőrű donor szívét ültette be. A beavatkozás szakmailag sikeres volt, politikailag azonban hatalmas vihart kavart: az apartheid Dél-Afrika fehér közössége felháborodottan tiltakozott az efféle faji meg nem különböztetés ellen.

Barnard sikereinek hatására egyre több orvos próbálkozott a szívátültetéssel. Az általa kifejlesztett sebészi technikát azóta már több tízezerszer alkalmazták és sok ember életét mentették meg vele. Ma már a betegek 90 százaléka éli túl a transzplantációt, 85 százalékos az egy évi és 70-75 százalékos az öt évi túlélési esély. A világ leghosszabb ideig élt újszívese, Dirk van Zyl, aki 1971 májusában kapott új szívet, 23 év után halt meg - cukorbetegségben.

Magyarországon 1992. január 3-án végzett először hasonló műtétet Szabó Zoltán professzor a Semmelweis Orvostudományi Egyetem ér- és szívsebészeti klinikáján. Tavaly hazánkban 22 szívátültetést hajtottak végre, idén októberben végeztek először gyermeken szívátültetést.

Barnard professzor (aki 1974-ben az első kettős szívátültetést is végrehajtotta) 1983-ban a kezeit megtámadó ízületi gyulladás miatt kényszerült sebészi munkájának feladására. Életkedve megmaradt, tudományos munkáját az öregedés problémáinak tanulmányozásával folytatta. Mindeközben homárt tenyésztett és farmerkedett, vendéglőket nyitott, sőt sci-fi íróként is bemutatkozott. A sajtó kedvelte, mert mindig hallatott magáról, a hölgyek - idősek és fiatalok - bálványozták, mivel igen jóképű, gazdag és extravagáns volt. Háromszor nősült és háromszor vált el, öt gyermeke közül a legkisebb 67 éves korában született. A ciprusi Páfosz szigetén halt meg 2001. szeptember 2-án, 79 éves korában, Ötven út az egészséges szívhez című könyvét olvasgatva.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.