Hogyan töröljük meg odalent úgy, hogy azzal ne ártsunk?

Meglepően hangozhat, de előfordulhat, hogy rosszul töröljük ki a fenekünket – ezzel pedig számos egészségügyi probléma kialakulását segíthetjük elő.

Ha helytelenül használjuk a vécépapírt – pontosabban nem megfelelően töröljük meg magunkat odalent dolgunk végeztével –, az könnyen húgyúti fertőzésekhez vezethet, továbbá súlyosbíthatja a már meglévő végbélproblémákat, például az aranyeret vagy a végbélrepedést. Az alábbiakban a Health cikke nyomán bemutatjuk, hogy mi a vécézés utáni tisztálkodás megfelelő módja, valamint kitérünk arra is, hogy milyen hibákat követünk el gyakran.

A helyes módszer: elölről hátrafelé

Ezt főként a nőként fontos betartani, nem lehet azonban elégszer elismételni. Teljesen mindegy, hogy vizeletet vagy székletet ürítettünk-e, az alapelv mindig ugyanaz: elölről hátrafelé kell törölni. A végbélnyíláson és környékén sok baktérium tanyázhat, és ha ezeket a húgycső és a hüvely felé sodorjuk, azzal sokat árthatunk az egészségünknek.

vécépapír, vécéhasználati szokások
A legjobb, ha puha, fehér színű, illatanyagmentes vécépapírt használunk. Fotó: Getty Images

Fontos az alaposság

Székletürítés után ügyeljünk arra, hogy alaposan megtisztítsuk magunkat odalent. Ennek legjobb módja, ha addig törölgetjük az érintett bőrfelületet, amíg az már egyáltalán nem hagy nyomot a vécépapíron. Mindig szánjunk erre elegendő időt, ez ugyanis az egyik legfontosabb dolog, amit napi szinten megtehetünk az egészségünkért.

Sokat számít, milyen a vécépapír

A legjobb, ha puha, fehér színű, illatanyagmentes vécépapírt használunk. A papír puhasága azért nagyon fontos, hogy elkerülhessük az érzékeny bőr kidörzsölődését. A fehér szín azért ideális, mert ezen vehetjük a legjobban észre a széklet színének változását és az esetleges vértartalmát, az erős illatanyagok pedig elnyomhatják a széklet vagy a vizelet szagának figyelmeztető változásait. A színezett és illatosított intim termékek ráadásul könnyen irritációt is okozhatnak. A nedves törlőkendők a hatékonyabb tisztítás érdekében jó szolgálatot tehetnek, ám – a kiütések és kellemetlen allergiás reakciók elkerülése érdekében – ezek közül is az illatmenteseket válasszuk; lehetőleg olyat, amelyet kifejezetten érzékeny bőrre ajánlanak.

Állva vagy ülve?
Monica S. Borkar gasztroenterológus szerint ami valóban nem számít, az az, hogy milyen pózban töröljük ki a hátsónkat a dolgunk elvégzése után. Akár ülünk, akár állunk közben, a lényeg, hogy a lehető legjobban hozzáférjünk a megtisztítandó területekhez.

Legyünk gyengédek!

A végbélnyílásból kidudorodó aranyér arra késztethet minket, hogy erősebben dörzsöljük annak környékét, hogy az teljesen megtisztulhasson székelés után. Ezzel azonban csak tovább rontunk a helyzeten, és fájdalmat vagy akár vérzést is előidézhetünk. Végbélrepedés esetén szintén nagyon fontos a gyengédség: ezt a problémát is súlyosbíthatjuk, de akár elő is idézhetjük azzal, ha túl durván törölgetjük magunkat odalent. A végbélrepedésre viszketés, vérzés és fájdalom figyelmeztethet.

Aranyeresként ezekre is feltétlenül figyeljünk

Mivel a kidudorodó aranyér megnehezítheti a végbélnyílás tisztán tartását, a székletürítést követően – még az alapos törlés után is – ajánlott lezuhanyozni. (A fürdés után is tilos a dörzsölés! Puha törülközővel, óvatosan itassuk le a a vizet az érzékeny területekről.) Ha azonban valamilyen oknál fogva – például azért, mert nem otthonunkban jött ránk a székelési inger – mégsincs lehetőségünk tusolásra, akkor  jó szolgálatot tehet a bidé vagy a vízzel benedvesített vécépapír is.

Mikor forduljunk orvoshoz?

A szakértők szerint mindenképpen forduljunk orvoshoz, ha úgy érezzük, akármivel is próbálkozunk, nem sikerül teljesen megtisztítani végbélnyílásunkat és környékét. Ne halogassuk a kivizsgálást akkor sem, ha törlés után vérnyomokat találunk a vécépapíron. Akármennyire is kínosnak érezzük a panaszt, fontos megjegyezni, hogy nincs okunk szégyenkezni és titkolózni – a szakemberek azért vannak, hogy segítsenek és javítsák egészégi állapotunkat.

Akárcsak az íny- és az orrvérzés esetében, a rektális vérzés hátterében is számtalan ok állhat, a panaszt pedig mindig komolyan kell venni. Nézzük, milyen okai lehetnek a vécépapíron megjelenő vércsíkoknak, mikor van okunk aggódni, és mit tegyünk ilyenkor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.