Kismamáknál ezért alakul ki aranyeresség

A várandósság számos olyan változást hoz létre a szervezet működésében, amely igen kellemetlen tünetekkel jár. Ilyen a többi között az aranyér is, amely gyakran beárnyékolja a várakozás örömét.

Az emberben mindig nagy riadalmat kelt, ha vért lát a toalettpapíron, ugyanakkor ez a  félelem  a várandós kismamák esetében hatványozott, hiszen saját egészségük mellet gyermekükért is aggódnak. Fontos azonban megemlíteni, hogy a végbélből származó, élénkpiros vérrel viszonylag gyakran találkozhatnak a leendő anyukák.

A terhesség hormonális változással is jár, a magas hormonszint pedig meglazítja a medence ízületeit, az izmokat, továbbá megnöveli a keringő vérmennyiséget, tágulnak az erek, így a visszerek is. Ezekhez az átalakulásokhoz társul, hogy a méh és a baba növekedése nyomást gyakorol a vénákra, így bennük vérpangás alakul ki, ami kedvez az  aranyér  kialakulásának. A helyzetet csak rontja a kismamákat gyakran érintő székrekedés is, hiszen az erőlködés tovább fokozza a panaszokat. Ugyanez szintén igaz a szülésre is, hiszen a kitolási fázisban gyakran előre is esik az aranyér.

Terhesség során sok nőnél megjelennek aranyeres panaszok.
Terhesség során sok nőnél megjelennek aranyeres panaszok.

Az aranyér leggyakoribb tünetei:

  • vérzés (akár a toalettpapíron, akár a WC-kagylóban)
  • székelés közbeni fájdalom
  • gyulladás esetén állandósult fájdalom
  • néhány esetben az aranyér ki is tapintható

Életmódunk is sokat számít

Aranyér esetén – illetve megelőzés gyanánt – nagyon fontos a megfelelő életmód. Oda kell figyelni a bőséges folyadékfogyasztás mellett a rostban dús táplálkozásra , valamint a rendszeres testmozgásra, hiszen ezek mind fokozzák a bélműködést, a vérkeringést, illetve csökkentik a székrekedés kockázatát. Jó szolgálatot tehet a gátizomtorna és a meleg (de nem forró!) ülőfürdő. Fájdalom esetén pedig alkalmazzunk hideg borogatást, jeget a fájdalmas érre! Jó hír, hogy sok esetben ennyi elegendő is a javuláshoz, ráadásul gyakran előfordul, hogy a szülést követően az aranyeres panaszok maguktól rendeződnek.

"Amennyiben a kismamának sok bosszúságot, illetve fájdalmat okoz az aranyér, érdemes szakemberrel konzultálni, aki direkt erre a célra kifejlesztett krémeket, kenőcsöket tud ajánlani. Ezek a készítmények biztonsággal alkalmazhatóak terhesség és szoptatás esetén is" – mondta el dr. Baranyai László , a Trombózisközpont aranyér-specialistája.

Ha az aranyér nem múlik

Miért félnek sokan orvoshoz fordulni aranyeres panaszaikkal?

Olykor előfordulhat, hogy a panaszok nem szűnnek meg a szülés után sem, esetleg időről időre kiújulnak. Ilyen esetekben mindenképpen szakemberhez kell fordulni, mert az elhanyagolt aranyér súlyos szövődményekhez vezethet. Különösen egy következő terhesség előtt fordulhat elő, hogy műtétre van szükség, ami sokszor megoldható ambulánsan is, ám előrehaladott állapotban már kórházi benntartózkodás indokolt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.