Már tesztelik az Alzheimer-kór elleni vakcinát

Két évtized kutatómunkálatai eredményeként elkezdődnek egy új, orron keresztül beadható vakcina klinikai kísérletei a Harvard Egyetem második legnagyobb oktatókórházában, a bostoni Brigham and Women's Hospitalben (BWH). Az oltóanyag az Alzheimer-kór lefolyását hivatott lassítani.

Mi okozhatja a demenciát ?

"Amennyiben a humán klinikai kísérletek igazolják, hogy a vakcina biztonságos és hatásos, úgy egy nem toxikus kezelési módszert kínálhat az Alzheimer-kórral élő emberek számára, illetve már korán beadható azok számára, akik kockázati csoportba tartoznak a betegség szempontjából" - idézi a kórház közleménye Howard L. Weinert, az oltóanyaggal zajló kutatások vezetőjét, a BWH neurológiai betegségek kezelésére specializálódott Ann Romney központja társigazgatóját. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint ma mintegy 55 millió ember szenved demenciában a világon, az esetek 60-70 százalékában pedig mindezért az Alzheimer-kór tehető felelőssé. Az idegsejtek pusztulását előidéző kórkép egyik legfőbb jellemzője, hogy az agyban kórosan nagy mennyiségben felszaporodik egy fehérje, a béta-amiloid. A vakcináció célja, hogy az immunrendszert az e fehérjéből képződött lerakódások, plakkok felszámolására sarkallja, így lassítva a kórlefolyást, ezáltal a demencia súlyosbodását.

Orron át beadható oltás hozhat előrelépést az Alzheimer-kór kezelésében
Orron át beadható oltás hozhat előrelépést azAlzheimer-kórkezelésében. Fotó: illusztráció, Getty Images

Így működik az Alzheimer-kór elleni vakcina

A vakcinajelölt hatóanyaga a protollin, amely az immunrendszert stimulálja. A protollint baktériumokból kivont fehérjékból készítik, és úgynevezett adjuvánsként már hosszabb ideje alkalmazzák egyéb oltóanyagok összetevőjeként. Az Alzheimer-kór elleni, orron át beadható készítmény olyan formában tartalmazza a protollint, hogy az a nyaki nyirokcsomók fehérvérsejtjeit aktiválja. Az immunsejtek innen az agyba vándorolnak, ahol aztán megkezdik a béta-amiloid plakkok felszámolását. A protollin fejlesztését, gyártását és forgalmazását az egyaránt kínai székhelyú I-Mab Biopharma és Jiangsu Nhwa Pharmaceutical végzi.

"Húsz éven keresztül folyamatosan gyűltek az arra utaló tudományos bizonyítékok, hogy az immunrendszer kulcsszerepet játszik a béta-amiloid eltakarításában. Ez a vakcina tehát az immunrendszer egy új ágát használja fel az Alzheimer-kór kezelésére" - magyarázta Tanuja Chitnis, a BWH neurológus professzora, a kezdődő klinikai kísérlet vezetője. "A területen zajló kutatások egy teljesen új megközelítés előtt tapossák ki az utat, amellyel potenciálisan nemcsak az Alzheimer-kórt, de egyéb neurodegeneratív betegségeket is kezelni lehet" - tette hozzá.

Először csak 16 betegen próbálják ki

A kísérletbe az első fázisban összesen 16 résztvevőt vonnak be a kutatók a kórház Ann Romney központja páciensei közül. Olyan 60 és 85 év közötti betegeket keresnek a kutatók, akik korai, de már tüneteket okozó Alzheimer-kórral küzdenek, ezzel együtt jó az általános egészségi állapotuk, valamint akik agyában PET-vizsgálattal igazolták az amiloid lerakódások jelenlétét. A tesztalanyoknak egy hét eltéréssel két dózis oltóanyagot adnak be orron át. Az első kísérleti fázis legfőbb célja, hogy feltárja, mennyire biztonságos és tolerálható a szervezet által a nazális vakcina. A kutatók több módszerrel mérni fogják ezen felül a protollin hatását is a résztvevők immunválaszára. "Az immunrendszer nagyon fontos szerepet tölt be az idegrendszeri betegségekben. Izgalmas, hogy 20 év munkáját követően végre tehetünk egy nagy lépést a klinikai alkalmazás felé, lefolytatva ezt a mérföldkőnek számító első emberi kísérletet" - fogalmazott Weiner.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.