Alzheimer-kór: sikeres volt egy terápia

Először alkalmaztak sikerrel génterápiát Alzheimer-kór ellen egereknél - jelentette be a Barcelonai Autonóm Egyetem.

Az eredmények alapján a kutatók azt remélik, az eljárás embernél is sikeres lehet, és segítségével gyógyszert fejleszthetnek az igen elterjedt és eddig gyógyíthatatlan elbutulással járó kór ellen - írják című szaklap friss számában közzétett tanulmányukban.

Az egyetem neurológusainak Carlos Saura vezette kutatócsoportja a kísérleti állatok agyának hippokampusz nevű részébe olyan gént fecskendezett, amelyik egy bizonyos fehérje termelődését serkenti. Alzheimer-kóros betegeknél egy káros folyamat következtében a fehérje termelődése leáll.

Az egereknél alkalmazott eljárással sikeresen konszolidálták a hosszú távú memóriát. Saura szerint ha kiderül, hogy a gyógymód embereknél is működik, akkor sikerülne újraéleszteni az alvó emlékezetet.

Az Alzheimer-kóros betegek memóriája folyamatosan leépül. A kór jelenleg a világon több mint 35 millió embert sújt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2012-es jelentése szerint évente 7,7 millió az új megbetegedések száma.

Az Alzheimer-kór degeneratív, gyógyíthatatlan idegrendszert érintő betegség; presenilis típusa a 65 évnél fiatalabbaknál, míg a senilis típus 65 évnél idősebbeknél jelentkezhet. Az Alzheimer-kórra már a betegség megjelenése előtt is utalhatnak jelek: kisebb memóriazavarok, a figyelem kiesése, apróbb kommunikációs nehézségek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Északnyugat felől mindenhol megnövekszik a felhőzet, és estig csak néhol, éjjel már többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is kialakulhat. Hajnaltól északnyugat felől elkezdődik a felhőzet csökkenése, a csapadék súlypontja egyre inkább a Tiszántúlra tolódik, majd reggelre megszűnik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!