Ez a rost segíthet az ételallergiásokon

Egy nemrég publikált tanulmány szerint az ételallergia lehetséges új kezelési útja lehet az inulin, amely egy természetesen előforduló növényi rost. Vajon ez azt jelenti, hogy ezentúl büntetlenül ehetjük, amire allergiások vagyunk?

A Nature Materials folyóiratban megjelent kutatás valóban jelentős előrelépésnek tűnik, amely az ételallergiában szenvedők számára világszerte megkönnyebbülést ígérhet – írja a Michigani Egyetem közleménye. Az inulingél alapú, szájon át szedhető immunterápia sikerét az egerek allergiás reakcióinak megfigyelése nyomán írták le. Az inulingél ugyanis beadás után megakadályozta a súlyos allergiás reakciók kialakulását, beleértve a földimogyoróra, tojásfehérjére és tejre adott allergiás tüneteket is.

A gyógyszerészeti, biológiai és vegyészmérnök tudósokból, valamint a belgyógyászat és más szakterületek orvosaiból álló, nemzetközi kutatócsoport által végzett tanulmány azt sugallja, hogy az inulingél az ételallergiák kiváltó okát kezeli, nem csak a tüneteket. "Az FDA (az amerikai gyógyszerfelügyelet - a szerk.) által biztonságosnak elismert, széles körben fogyasztott élelmi rost, az inulin képezi a gél alapját, ami megvalósítható és átültethető lehetőséget jelent a klinikai felhasználásra" - mondta a kutatást vezető Dr. James Moon gyógyszerész professzor.

Vajon ez azt jelenti, hogy ezentúl büntetlenül ehetjük, amire allergiások vagyunk? Fotó: Getty Images
Vajon ez azt jelenti, hogy ezentúl büntetlenül ehetjük, amire allergiások vagyunk? Fotó: Getty Images

Bár az eredmények teszteléséhez további kutatásokra és klinikai vizsgálatokra van szükség, a tanulmány, amely a vékonybél mikrobiomjának és anyagcseretermékeinek az ételallergia szabályozásában betöltött szerepét hangsúlyozta, új utakat nyit a terápiás beavatkozások előtt.

A betegség előfordulását tekintve a világon jelenleg a helyzet nem túl biztató. Három felnőttből egy, illetve négy gyermekből egy-kettő biztosan szenved valamely ételallergiában. Ez az életmódot gyökeresen megváltoztató állapot, és egyre nehezebb kezelni, mivel az allergének számos ételben és italban előfordulhatnak. Az ételallergia világszerte emelkedő tendenciája jelentős aggodalomra ad okot, különösen a fejlett országokban, mivel az allergéneknek való véletlen kitettség súlyos reakciókat, akár halált is kiválthat.

A kutatás megállapította, hogy a kifejezetten egy allergénnel összeállított inulingél normalizálta az allergiás egerek kiegyensúlyozatlan bélmikrobiomját és anyagcseretermékeit. Ez a normalizáció az allergénekkel szembeni ellenállás kialakulásához vezetett, hatékonyan elnyomva a különböző élelmiszer-allergénekkel szembeni súlyos és kevésbé súlyos allergiás reakciókat. "A terápia a kezelés abbahagyása után is hosszan tartó védelmet jelentett, ami valóban arra utal, hogy tartósan enyhítheti az ételallergiát" - mondta Fang Xie, a kutatás társvezetője.

Az inulinok a poliszacharidok és természetes tároló szénhidrátok egy csoportja, amelyek több mint 36 ezer növényfajban, a többi között a búzában, a hagymában, a spárgában és a cikóriában is megtalálhatók, és leggyakrabban étrend-kiegészítők gyártására használják. A rostot már számos kutatás és klinikai kísérlet során, így a rákos daganatok, gyomor-bélrendszeri zavarok és a cukorbetegség kezelésében betöltött szerepét keresve vizsgálják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól már fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!