Legújabb cikkek
COVID-oltás: ezért fontos mindkét adagot felvenni
Jóval kisebb a valószínűsége annak, hogy a COVID-19-be vagy annak szövődményeibe belehal az, aki megkapta az új koronavírus elleni oltás mindkét adagját, szemben azzal, akit egyáltalán nem oltottak be vagy csak egy adagot kapott - mutatta ki az angol statisztikai hivatal (ONS).
Koronavírus: gyerekeknél ezek a tünetek is gyakoriak
Még mindig tartja magát a tévhit, hogy a gyerekeket nem érinti a koronavírus-fertőzés, holott ez nem igaz - mondta Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. A szakember arról is beszélt, mely COVID-19-hez kapcsolható tünetek gyakoriak a kisebbeknél.
A felmelegedést így lehetne lelassítani
A világ kőolaj- és földgázkészlete 60 százalékának, a széntartalékok esetében pedig 90 százaléknak a föld alatt kellene maradnia 2050-ig, hogy megvalósulhassanak a párizsi klímaegyezmény céljai - állítják új számításaik alapján a londoni egyetem (UCL) kutatói.
COVID-19: fülfájás is jelezheti?
A Tennessee Titans amerikaifutball-csapat vezetőedzője, Mike Vrabel egy sajtótájékoztatón elárulta, hogy nála torok- és fülfájással kezdődött a COVID-19-betegség. A panaszai miatt azonnal csináltatott egy koronavírustesztet, ami igazolta is a gyanút. Vajon tényleg okozhat fülfájást a fertőzés?
Félre a prüdériával: ezért beszéljünk a női bajokról
A hüvelygomba az egyik leggyakoribb hüvelyi fertőzés, mégis tabuként kezeljük - még családon belül is. Pedig fontos lenne, hogy lányainkat megfelelően felvilágosítsuk, hogy a kellemetlen tünetek megjelenésekor minél előbb felismerjék a problémát és merjenek segítséget kérni. De hogyan fogjunk hozzá egy ilyen beszélgetéshez anélkül, hogy kínos hebegés-habogás legyen a vége?