Háziorvosi Ellátás
Százmilliók háziorvosi praxisokra
Az évek óta üresen álló háziorvosi helyek betöltését pénzzel támogatja az állam: a legfrissebb statisztika szerint idén augusztus végéig 326,7 millió forintot költöttek el erre a célra. Május óta egyre több pénzt fizet a költségvetés a praxisok betöltésére.
Lesújtó eredmény az alapellátásról
Kötelező háziorvosi feladat vagy csak egy lehetőség elküldeni a panaszmentes beteget is szűrővizsgálatra? Az erről szóló jogszabály értelmezése megosztó, de lényegében mindegy is, ha ennek betartására nincsenek meg sem a személyi, sem a tárgyi feltételek - írja a 168ora.hu.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
Gomolyfelhős idő várható. Elvétve lehet záporokra számítani, néhol az ég is megdörrenhet. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet késő este 15 és 20 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.