Ezzel a diplomával kaphatod a legtöbb fizetést

Vajon melyik diploma ér most legtöbben a munkaerőpiacon? Az Eduline elemzéséből kiderül, hogy a diplomaszerzést követően milyen szakmák után járnak a legmagasabb fizetések.

Frissen az egyetemről kikerülve az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyit is lehet keresni a megszerzett diplomával. A felmérések szerint az államtudományi (azaz a katonai), a mérnöki, valamint az informatikai képzések diplomáival lehet a legmagasabb bruttó átlagfizetést megkeresni. Ezekkel a képzésekkel akár havi több mint félmilliós kezdőfizetést is zsebre tehetsz – számol be az Eduline a Diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb adatairól.

iroda, munka, fiatalok, informatika
Még mindig jól keresnek az informatikusok. Fotó: Getty Images

Az informatika még mindig hasít

Az alapszakos végzettségűek tekintetében a legmagasabb bért átlagosan az informatikai képzéseken diplomázók kapják, ez átlagosan havonta  bruttó 536 794 forintot jelent, második helyen a műszaki képzések okleveles hallgatói állnak bruttó 477 578 forinttal, a harmadikon pedig az államtudományi képzések hallgatói bruttó 466 354 forinttal.

A vállalatok több hiányszakmánál képesek engedni a szakmai elvárásaikból, és tréningeket, képzést nyújtanak a felvett kollégák számára. Az interjúkon ezért jellemzően a tanulási képességet és a jelöltben rejlő hosszabb távú potenciált is felmérik. A változásokat jól kezelő, reziliens hozzáállás is fontos kompetencia minden szakterületen. Hogy mire van még szükség egy jó álláshoz, arról korábbi cikkünkben bővebben olvashatsz. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de délen és a Tiszántúlon maradhatnak kevésbé felhős körzetek, illetve főleg arrafelé napközben fokozatosan ritkul, egyes részeken fel is oszlik a köd, így hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A szitálás mellett északon és a Dunától keletre néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 3 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős déli és tiszántúli tájakon ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!