Miért jobb macskát örökbe fogadni, mint befogadni? (x)

Itt a tavasz, a kóbor macskák száma pedig ugrásszerűen nő meg ilyenkor. Ha mindenki ivartalaníttatná kedvencét, akkor nem lennének kóbor egyedek. Amíg ezzel kapcsolatban teljes lesz a társadalmi konszenzus, addig a legtöbbet azzal tehetünk a gazdátlan cicákért, ha örökbe fogadunk egyet.

Tavasszal annyi a felesleges macskaállomány, hogy a menhelyek alig győzik a munkát. Ha figyelembe vesszük, hogy egy ivarérett macska az évi két ellési időszaka alatt 15-16 kiscicát is képes a világra hozni, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy az ilyenkor megugró szaporulat még azoknak is bántja a szemét, akik nem macskások. "Éppen ezért tőlünk csak olyan macska kerülhet az örökbefogadóhoz, amit beoltottunk, chippel láttunk el és ivartalanítottunk" - árulja el Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője, aki szerint azoknak is el kell végeztetni ezeket a lépéseket, akik az utcáról visznek haza egy kóbor macskát, függetlenül attól, hogy a ház körül vagy a lakásban szeretnék majd tartani az új családtagot.

prevital

Minden árván maradt cica megérdemli, hogy esélye legyen szerető gazdira és biztonságos otthonra találni, de az állatorvosok szerint csak úgy lehet valaki felelős állattartó, ha gondoskodik az ivartalanításról és az oltásokról, vagy állatotthonban jelentkezik örökbefogadónak, mert az ott gondozott egyedek biztosan megfelelnek ezeknek a kritériumoknak.

Sőt, fel is térképezzük az állat viselkedését, hogy a habitusukkal és egészségügyi állapotukkal kapcsolatos legfontosabb információkat átadhassuk az újdonsült gazdiknak, akiket már második éve egy PreVital indulócsomaggal is tudunk támogatni. Ez különösen fontos azoknak, akik még nem rendelkeznek nagy tapasztalattal a macskatartás terén. A gondosan összeállított készletben található minőségi tápok ugyanis nemcsak a közös élet kezdetét könnyítik meg, hanem mintát is adnak az egészséges, kiegyensúlyozott cicaétrend kialakításához.

- teszi hozzá a szakember.

prevital

Ön is segítheti az állatmentők munkáját: vásároljon PreVital eledeleket most, mert minden április-május hónapban eladott termék után 1 Ft adomány jár a Noé Állatotthonnak. Ha ezen felül is van lehetősége, kérjük, adója 1%-át ajánlja fel a Noénak. A cicusok nagyon hálásak lesznek érte!

További információ: http://prevital.eu/

prevital

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra