A leggyakoribb betegségek idős kutyáknál

Nemcsak az emberek, hanem a kutyák esetében is igaz, hogy az évek múlásával fizikailag legyengülnek és gyakrabban lesznek betegek. Éppen ezért nem árt kicsit előre felkészülni azzal kapcsolatban, hogy mi mindenre számítsunk, ha a négylábú kedvencünk eléri a nyugdíjas kort.

A kutya fajtájától is függ, hogy mikortól számít idősnek. A nagyobb testű fajtáknál ez már 5-6 éves korban így van, míg a kisebb testűek a 10-11 év felett tekinthetők szeniornak. Nagyon fontos azonban, hogy az idősebb kutyákat évente legalább kétszer vigyük el kontrollvizsgálatokra, hiszen egy bizonyos kor felett kedvenceink is hajlamosabbá válnak egyes betegségekre.

Szembetegségek

A korosabb négylábúaknál gyakoriak a szembetegségek. Ha azt vesszük észre, hogy kedvencünk bizonytalanabbul jár és gyakran beleütközik dolgokba, esetleg vörösnek, homályosnak, hályogosnak látjuk a szemeit, akkor mindenképpen vigyük orvoshoz. A látásromlás a kutyák esetében is az öregedés természetes velejárója, rendszeres kontrollal azonban időben észrevehetjük. A folyamat visszafordíthatatlan, ám megfelelő kezeléssel lassítható.

kutya, idős kutya, öregedés, időskori betegségek, időskori elbutulás,
Az idősebb kutyák viselkedése megváltozhat, ami ademenciatünete is lehet. Fotó: 123rf

Vizelési problémák

Szintén gyakoriak a vizeletürítéssel kapcsolatos problémák, a vizelési nehézségek, illetve a gyakori vizelés is. Ezek húgyúti fertőzésre, vagy akár vesebetegségre is utalhatnak. Az inkontinencia általában jól kezelhető gyógyszerrel és speciális táppal. Kezeletlenül hagyva viszont jelentősen megnöveli a fertőzések kockázatát.

Szájüreg betegségei

A szájüreg betegségei, a rossz lehelet és a vérző íny szintén gyakori az idősödő kutyák körében. A kor előrehaladtával ugyanis könnyebben begyulladhat íny, ennek következtében pedig kilazulhatnak, illetve ki is hullhatnak a fogak. A fogak megőrzése érdekében nagyon fontos a megfelelő szájhigiénia. A fogak tisztítását sosem késő elkezdeni, a legjobb megoldás kiválasztásához azonban nem árt állatorvos segítségét kérni.

Súlyproblémák

A korral a testsúly is változhat. Egyes kutyáknak idősebb korukban energiadúsabb táplálkozásra van szükségük, néhány kutyafajta viszont hajlamosabb elhízásra idősebb korában. A túlsúlyos kutyákat mindenképpen kezelni kell, mert megnőhet náluk a cukorbetegség, az ízületi és mozgásszervi problémák, valamint a szívbetegség kialakulásának esélye is. A megfelelő étrend összeállításában, illetve az elegendő mennyiségű mozgás bevezetésében az állatorvos tud segíteni.

Bőrbetegségek

A bőr, illetve a szőrzet betegségei is gyakrabban jelennek meg a szenior korosztályba tartozó kutyáknál. Az idős állatok jellemzően viszketéssel, kiütésekkel, intenzív szőrhullással, duzzanatokkal, csomókkal és fokozott bőrszárazsággal küzdenek. Ezek a problémák azonban viszonylag egyszerűen orvosolhatók, például az étrend megváltoztatásával, ehhez viszont ajánlott szakember segítségét kérni. A bőr alatt található csomók, lipómák, zsírfelhalmozódások is nagyon gyakoriak, ezek azonban jóindulatú elváltozások. Laikusként viszont elég nehéz különbséget tenni a jó- és a rosszindulatú kinövések, csomók között, így a legjobb, ha mindenféle elváltozást megmutatunk egy állatorvosnak.

Időskori elbutulás

Idősebb állatoknál nem ritka a viselkedés megváltozása, ami bizonyos esetekben a demencia tünete is lehet. Ha a kutya zavarodottnak és dezorientáltnak tűnik, esetleg ingerlékennyé, feledékennyé válik, mindenképpen vizsgáltassuk ki. Szintén érdemes orvoshoz menni, ha problémák jelentkeznek a szobatisztasággal, illetve ha a kutya nem reagál az olyan egyszerű parancsokra, mint az "ül", vagy a "fekszik".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.