1986 április 26-án az ukrajnai Pripjaty városától 5 kilométerre történt meg az emberiség történetének legsúlyosabb atomerőmű balesete, amikor a csernobili erőmű 4. reaktora felrobbant. A város életben maradt lakosait elszállították, egyúttal azt a tájékoztatást kapták, hogy minden háziállatot hagyjanak hátra, hiszen egy-két nap múlva ők is visszatérhetnek otthonaikba. Ez természetesen azóta sem történt meg. Pár héttel ezután a szovjet hadsereg lövész alakulatai jelentek meg a városban és annak környékén, hogy megsemmisítsék a térségben maradt kutyákat és macskákat, megelőzendő a sugárzás terjedését. Mindenki úgy tudta, hogy ez megtörtént és az állatok közül egy sem élte túl – számol be az azenkutyam.hu a csernobili eseményekről.
Generációkra visszamenő memóriájuk van
Egy amerikai kutatócsoport azt próbálta felmérni, hogy a katasztrófa milyen genetikai elváltozásokat okozott a környékbeli erdőkben élő jávorszarvasok és vaddisznók körében. Vadakból keveset tudtak befogni, kutyából azonban rengeteget találtak: több mint 800 példányt térképeztek fel. Mivel a lezárt terület megközelítése szinte lehetetlen kívülről érkező, más kutyák számára, a vadkutya populáció szinte minden egyede a katasztrófát és a retorziókat túlélő egyedek leszármazottja lehet.
A kutatók számára az egyik legmeglepőbb a kutyák rendkívül magasszintű megfigyelési képessége és memóriája volt: minden egyed messziről kiszúrta az egyenruhásokat (például az elzárt terület őreit) és láttukra azonnali menekülésbe kezdtek. Ezzel a jelenséggel a genetikai kutatásokat segítő természetőrök is szembesültek, ezért egyenruhájukat rendszeresen más fazonra kellett cserélni, de ez sem segített sokat.
A másik meglepetést az okozta a kutatók számára, hogy az eddig alaposan megvizsgált 302 kutya közül egyiken sem találtak daganatos megbetegedést, sőt semmilyen veszélyes radioaktív sugárzásnak tulajdonítható elváltozást. Ráadásul a tartósan a sérült erőmű környékén élő egyedek maguk sem sugároztak, tehát más egyedekre sem jelentettek veszélyt a mérések szerint.
