Beszakadt a jég: a Dunából mentettek kutyát a tűzoltók – Videó készült a mentésről

Kedden délelőtt beszakadt a jég egy kutya alatt a Ráckevei Duna soroksári szakaszán.

A jeges víz fogságába került állathoz gazdája hívott segítséget. Noha a 21. kerületi hivatásos tűzoltók gyorsan megérkeztek a helyszínre, hamar kiderült, hogy a kutya mentése csak búvártechnikával megoldható – írja szerdai Facebook-bejegyzésében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Mint az a bejegyzéshez csatolt videófelvételen is jól hallható, a búvárok megérkezéséig a tűzoltók és az eb gazdája a partról igyekeztek nyugtatgatni a rémült négylábút, amely mellső lábaival próbálta fenntartani magát a vékony jégen.

Végül a tűzoltók kötélbiztosítás mellett, egy speciális felfújható mentőszigettel közelítették meg az állatot. A partra segítve rögtön átmelegítették a tűzoltóautóban. Ezt követően gazdája rögtön elvitte állatorvoshoz.

Veszélyes a Duna jegére merészkedni

A napokban a Budapesti Rendőr-főkapitányság éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a hideg téli időjárás nyomán egyes szakaszokon már a Duna is elkezdett befagyni, a jégre merészkedni azonban továbbra is tilos, sőt, életveszélyes. A hatóság azt tanácsolja, hogy ha valaki ezekben a napokban a folyópartra megy kirándulni, kutyát sétáltatni, ne egyedül menjen, vagy legalább szóljon előtte hozzátartozóinak, hogy hova indult. Ezenkívül fontos észben tartani, hogy a parti jégtáblák is rendkívül balesetveszélyesek.

Amennyiben valaki alatt mégis beszakad a jég, azonnal hívjunk segítséget a 112-t tárcsázva! Nem szabad elfelejteni, hogy a jégből mentés a segítséget nyújtóra nézve is veszélyes. A legjobb megoldás, ha valamilyen hosszú eszközt – faágat, kötelet, evezőt, létrát – nyújtunk a partról a bajbajutottnak. A jeges víz miatt rendkívül nagy a kihűlés veszélye. Miután sikerül kimenteni az érintettet, a vizes ruháit mielőbb le kell venni. A lehűlt test viszont csak fokozatosan szabad felmelegíteni, majd kórházba kell vinni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!