A kutyák is ehetnek ezekből az ünnepi falatokból

Az asztal mellett bánatos képpel kunyeráló kutyusok szomorú pillantásának az ünnepi lakomák alatt még kevesebben képesek ellenállni. Ugyanakkor a kutyák nem ehetnek meg mindent, amit az emberek, de szerencsére vannak olyan finomságok, amikből ilyenkor ők is kaphatnak egy falatot.

A karácsonyi pulykasültből például nyugodtan kaphatnak - tele van sovány fehérjével, csak arra kell vigyázni, hogy az állatnak adott falatok ne legyenek túlságosan fűszeresek. A bőrt és a zsírt is távolítsuk el róla, mert a sok zsír rossz hatással lehet a kutya hasnyálmirigyére, és arra is vigyázzunk, hogy ne legyen benne csont, mert a főtt/sült pulykacsont gyakran törhet szilánkosra.

A kutyákra ezért veszélyes a csokoládé Minden gazdinak fontos tisztában lennie vele, hogy a csokoládé olyasmi, amit nem szabad a kutyáknak adni. Egy kisebb testű, illetve testsúlyú kutyát nemcsak komolyan megbetegíthet, hanem akár életveszélybe is sodorhat már kisebb mennyiségű csoki is. Kattintson !

A sütőtök szintén kutyabarát étel, sőt, kifejezetten jót tesz az emésztésüknek, a székrekedésben szenvedő kutyák számára például kifejezetten ajánlani szokták az állatorvosok. Sütve tehát nyugodtan adjunk nekik, ha kérik, viszont a sütőtökös pitéből ne kapjanak, mert nem tesz jót nekik a benne lévő cukor. Az áfonya fogyasztása is biztonságos a kutyáknak, és még jót is tehet a benne található nagy mennyiségű antioxidáns miatt. Áfonyaszószt is adhatunk neki, de csak keveset, ha sok benne a cukor, illetve ha xilittel édesítettük, a kutyának tilos adni, mert ez az édesítő nagyon veszélyes a szervezetükre.

A cukorban vagy cukorpótlókban gazdag ételek sem tesznek jót a kutya egészségének
A cukorban vagy cukorpótlókban gazdag ételek sem tesznek jót a kutya egészségének

A párolt zöldbabból szintén kaphatnak, hiszen sok benne az értékes ásványi anyag, a kalória viszont kevés, emellett bőven van benne rost is, ami jót tesz az állat emésztésének. A sárgarépa levesbe főzve, sütve, párolva szintén adható, édes íze miatt szeretni is szokták a kutyusok. Sok benne a rost, és az A-vitamin, nem véletlenül keverik bele több, boltban kapható kutyaeledelbe is. Nyers répát is kaphat a kedvencünk, de a párolt, sült változat kevésbé terheli meg az emésztését. Nagy kedvence sok kutyusnak az édesburgonya, ebből is nyugodtan lehet nekik adni, sok benne a B-vitamin, az A-vitamin és a rost is. Nyersen is ehetik, de sütve,vagy főzve is, egyedül az olajban sült verzióval érdemes óvatosnak lenni, mert az kicsit nehéz lehet a kutya gyomrának.

Szintén kaphatnak almát, nyersen, sütve, párolva, vagy akár kompótként is, de utóbbiból, ha cukros, akkor inkább csak keveset, és minél enyhébben fűszerezve. Egy picike fahéj lehet rajta, az nem ártalmas az állatnak.

Amit tilos ennie a kutyának

Amiket viszont ne adjunk: cukorka, szőlő, mazsola, vadgomba, makadámiadió, hagyma, fokhagyma, csokoládé , bármi, amiben koffein van, torták, sütemények, nagyon zsíros húsok, kifejezetten sós ételek, alkohol, illetve semmit, ami xilitet tartalmaz.

Forrás: petmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.