Nevet adnak egymásnak az elefántok

Nevet adnak egymásnak az elefántok, és ezen is szólítják egymást - derült ki egy frissen közzétett kutatásból.

A kutatók mesterséges intelligencia segítségével elemezték két kenyai elefántcsorda társalgását, az eredményekből pedig kiderült, hogy a hatalmas állatok egészen sajátosan értekeznek egymással. Úgy tűnik, az elefántok neveket adnak fajtársaiknak, amazok pedig reagálnak is a megszólításukra - számol be a kutatásról a Guardian.

Nem csak az emberek között, de az állatvilágban is fontos a kommunikáció, főleg a nagyobb közösségekben, csordákban élő egyedeknél. Korábban már megfigyelték, hogy egyes delfinek és papagájok fajtársuk hangjának utánzásával szólítják meg egymást. Az elefántok azonban - eddigi tudásunk szerint az állatvilágban egyedülálló módon - hangutánzás helyett specifikus hanggal szólítanak meg bizonyos egyedeket, mintha csak a nevüket kiáltanák. Fajtársaik felismerik és reagálnak a hozzájuk címzett hívásokra, míg a más egyedeknek szánt üzenetekre nem figyelnek oda.

elefánt
Nevet adnak egymásnak az elefántok, és hallgatnak is rá. Fotó: Getty Images

A tanulmány során egy mesterséges intelligencián alapuló algoritmus segítségével 469 különböző "beszélgetést" rögzítettek az elefántok között. Ezek a hatalmas és intelligens állatok sokféle hangot adnak ki, a jellegzetes trombitálástól az olyan halk dübörgésig, amelyet az emberi fül nem is képes érzékelni. Mint kiderült,az elefántok sem mindig használtak neveket, legtöbb esetben idősebb példányok szólítják így meg a fiatalabbakat. A felnőttek egyébként is nagyobb valószínűséggel használtak neveket, mint a borjak, ami arra utal, hogy évekbe telhet, mire elsajátítják ezt az egyedülálló képességet.

Amikor a kutatók lejátszottak egy felvételt egy elefántnak, amelyen egy közeli fajtársa vagy családtaga kiáltja a nevét, az állat pozitívan és „energetikusan” reagált – mondták a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +2 °C

Nyugat felől egyre több felhő érkezik, miközben a kevésbé felhős tájakon köd képződhet. Reggelre már nagyrészt erősen felhős vagy borult, többfelé párás idő várható, gyenge csapadék azonban csak néhol fordulhat elő. Többfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!