Két évig élt a nő szemében egy parazita

Valószínűleg krokodilhús fertőzhette meg azt a nőt, akinek csaknem két évig élt a szemében egy parazita.

Több mint két évig fejlődött egy 28 éves, kongói származású nő szemében egy parazita, mire egy orvosi vizsgálat során fény derült a fertőzésre - írja a Live Science. Az élősködő valószínűleg krokodilhús fogyasztása miatt jutott a szervezetébe, ami az első ilyen eset az orvosi szakirodalomban.

A 28 éves, Basankusuból származó nő már korábban felfedezett egy apró gumót a szeme sarkában, mivel azonban nem voltak fájdalmai vagy látászavarai, egy darabig nem foglalkozott vele. Végül mégis felkeresett egy kórházat, ahol megvizsgálták és észrevették, hogy a gumó mozog, emiatt azonnal megműtötték. Egy nagyjából 1 centiméteres parazitát távolítottak el a szeme sarkából, amelyről a vizsgálatok kimutatták, hogy az Armillifer grandis nevű fajhoz tartozik.

parazita
Egy apró gumót fedezett fel a szemében és kiderült, hogy egy parazita költözött bele. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Nem egyedülálló eset, hogy ez a parazitafaj embereket fertőzött meg, az érintettek szervezetébe általában fertőzött víz, vagy például kígyóhús fogyasztásával jutnak be az élősködők. Az Armillifer paraziták életciklusuk utolsó szakaszában kígyókat használnak gazdatestként, petéiket különféle viperák és pitonok légutaiba rakják. Ezek a peték végül a kígyó száján vagy az emésztőrendszerén keresztül jutnak a környezetbe, és akár emberek szervezetébe is bekerülhetnek. Sokan észre sem veszik a fertőzést egészen addig, amíg súlyos, gyakran visszafordíthatatlan következményei nem lesznek

A hírek szerint ugyanakkor a nő szemébe krokodilhúson keresztül jutott be a parazita, ami a kezelőorvosai szerint egyedülálló eset. Valószínűleg a nő olyan krokodil húsát fogyaszthatta, amelybe korábban petéket rakott az élősködő, majd maga a hús sem volt megfelelően tárolva, illetve kellően megsütve.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Napos, száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?