Azt hitte, sünt mentett, de kiderült, csak egy pompom

A jószándékú állatvédő azt hitte, egy elárvult sünire bukkant.

Különös állatmentésről adott hírt az egyik angol természetvédelmi szervezet. A BBC cikke szerint a lelkes állatvédő egy sapkáról leszakadt bojtot nézett szündisznónak.

Az esetről a Lower Moss természetvédelmi egyesület számolt be, melynek állatkórházát a napokban kereste fel egy lelkes állatvédő, egy dobozzal a kezében. Azt mondta, egy magára hagyott sündisznóbébire bukkant, a dobozt kinyitva azonban az egyesület munkatársai egészen más dologra bukkantak.

Kiderült ugyanis, hogy félreértésről van szó, az állatbarát ugyanis egy pompomot nézett süninek. „Elolvadt a szívünk” - mondta az eset kapcsán az egyesületnél dolgozó egyik önkéntes. Az állatmentők egy fotót is közzétettek, amin jól látszik, hogy a bojtot kimentők újságpapírral tömték ki a dobozt, sőt még ennivalót is odakészítettek a sünnek nézett szőrmegombócnak.

A Sünbarát Alapítvány honlapján hangsúlyozta: védett állatról van szó, ezért csak a segítségre ténylegesen/valóban rászoruló sünik esetén avatkozzunk be. Bármiben is segítünk egy süni életében, amint alkalmasnak bizonyul az önálló életre, engedjük vissza a természetbe. Hogy mi a teendő akkor, ha sünit találunk, arról az alapítvány itt részletesebben is írt

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.