Közel 36 tonna szemetet szedtek fel a nepáli hegyekről

A nepáli hadsereg vezette csapatok 35 708 kilogramm szemetet gyűjtöttek be az Everestről és az ország három másik hegycsúcsáról. Az akció több mint két hónapon át tartott, és két serpa halt meg közben.

Nepáli szemétszedő csapatok az Everestről, a világ legmagasabb, 8848 méteres csúcsáról és a 8516 méter magas Lhocéről összesen 13 621 kilogramm szemetet távolítottak el, míg a 7220 méteres Barunce és a 8091 méteres Annapurna lejtőiről 18 529, illetve 3567 kilogrammot. Ez összesen 35 708 kilogramm hulladékot jelent.

szemétszedés nepál mount everest
Nepáli szemétszedők a Mount Everesten 2020-ban. Fotó: Getty Images

Áldozatokat is követelt az akció

A szemétszedési kampány március 28-án indult és a környezetvédelmi világnapon (június 5-én) ért véget. Két, a csapatokkal tartó serpa meghalt, a nepáli hadsereg négy katonája pedig megsebesült az akció során.

A Himalája csúcsain 2019 óta vezeti a szemétszedést a nepáli hadsereg, ebben az évben három csapatot állítottak ki.

A világ legmagasabb csúcsát több mint 11 ezerszer mászták meg, mióta Sir Edmund Hillary és Tenzing Norgaj serpa 1953-ban először ért fel. Nagyjából 320-an haltak meg hegymászás közben a himalájai hivatalos adatbázis és a nepáli illetékesek szerint.

Rekordszámú hegymászó kapott engedélyt a világ legmagasabb hegye, a csaknem kilencezer méteres Csomolungma – vagy más néven Mount Everest – megmászására nepáli oldalon az idei tavaszi szezonban. Ráadásul már egyre több nő vállalkozik erre a kihívásra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Új eszköz segíthet a magasvérnyomás-kezelésben

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -10 °C

Általában derült vagy fátyolfelhős időre számíthatunk, az északkeleti határvidéken azonban továbbra is lehetnek kissé vastagabb felhőtömbök. Csapadék nem lesz, a légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -12 és -6 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Most napokig eseménytelen időjárás lesz, fronthatás sem várható.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra