Szakértők figyelmeztetnek: bukhatjuk a klímacélt

Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy a globális felmelegedés mértéke elérje a párizsi egyezmény alsó, 1,5 Celsius-fokos célértékét. Akár már 5 éven belül megtapasztalhatjuk, milyen, ha átlépjük a katasztrófasorozat küszöbének számító értéket.

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) 2015-ben még teljesen esélytelennek látta, hogy 5 éven belül elérjük az 1,5 Celsius-fokos melegedést. Ezt követően azonban rohamosan nőtt a kockázat: 2020-ban 20 százalékos, 2021-ben pedig 40 százalékos veszélyt jósoltak, a friss jelentés szerint viszont most már 50 százalék a valószínűsége annak, hogy a globális felmelegedés elérje a „rettegett” szintet 2026-ig – számolt be róla a The Guardian .

Szakértők figyelmeztetnek: bukhatjuk a klímacélt. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Nagy a baj, sürgősen lépni kellene

2021-ben már 1,1 fokkal haladta meg a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szintet, és számos melegrekord megdőlt az elmúlt évben. Az elkövetkezendő 5 év valamelyike azonban minden eddigi értéket túlszárnyalhat majd, még az El Nino éghajlati esemény okozta, 2016-os extrém forróságot is – erre a szakértők 93 százalék esélyt látnak. De azt is szinte biztosra mondták, hogy a következő öt év átlaghőmérséklete magasabb lesz, mint az elmúlt öt évé volt. A sarkvidéki hőmérséklet emelkedése ráadásul háromszor nagyobb lesz majd, mint a globális átlag.

A nem is olyan távoli jövőben valószínűleg minél több megoldást kell majd találnunk arra, hogy eltávolítsuk a légkörből a szén-dioxidot , amely az egyik legjelentősebb üvegházhatású gáz. Friss kísérletek eredményei szerint bizonyos kőzeteket is bevethetünk majd a cél érdekében.

Miért baj, ha átlépjünk a 1,5 fokot?

A 1,5 fokos globális átlaghőmérséklet-növekedés elsőre talán nem hangzik annyira súlyosnak, ez azonban egy olyan pontot jelöl, amelyet túllépve egyre károsabbak lesznek az éghajlati hatások az emberekre és a környezetre egyaránt – hívta fel a figyelmet Petteri Taalas professzor, a WMO főtitkára.

Kiemelte ugyanakkor, hogy ha 5 éven belül valóban meghaladjuk a 1,5 fokos felmelegedési szintet, akkor az valószínűleg nem végleges változás lesz, klímatudatos döntésekkel ugyanis újra vissza lehet szorítani a globális felmelegedést 1,5 fok alá. Azonban az a rövid idő, amelyet a határvonal fölött töltünk, bőven elég lesz ahhoz, hogy bepillantást nyerjünk, mi vár ránk hosszú távon, ha nem fékezzük meg a felmelegedést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Éjjel észak felől kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródnak fölénk, változóan felhős idő várható, de emellett is lesznek derült területek - főként a középső országrészben. Péntek hajnalra foltokban pára, köd is képződhet. Csapadék nem valószínű. A légmozgás mindenütt mérséklődik, legyengül.Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős fagyzugokban fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő területeken, vízpartok mentén enyhébb lehet a reggel. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!