Mutatjuk, hogyan lehet majd visszaváltani az italos palackokat

A jövő évtől elindul az új italcsomagolás-visszaváltási rendszer Magyarországon.

Mint azt korábban megírtuk, 2024. január elsejétől egységes 50 forintos visszaváltási díjat kell majd fizetni a boltokban az üveg, a fém és a műanyag palackos italtermékek csomagolása után. Az 50 forintos betétdíjat akkor kapja vissza a vásárló, ha a kiürült dobozokat, palackokat leadja az országszerte nyíló REpontok valamelyikén. A tervek szerint a rendszer indulásakor mintegy kétezer visszaváltó automatát állítanak majd üzembe. A rendszer célja, hogy három éven belül a műanyag és az üveg palackok, valamint a fém italos dobozok 90 százalékát újra lehessen hasznosítani itthon.

műanyag palack, visszaváltás, automata, fiatal nő élelmiszer-üzletben
Jövőre elindul itthon a visszaváltási rendszer az italtermékek csomagolásainál. Fotó: illusztráció, Getty Images

Varga Bálint, az IFUA Horváth tanácsadó partnere az InfoRádiónak nyilatkozva most újabb részleteket árult el a visszaváltási rendszerről. Újdonságot jelent majd például a szelektív hulladékgyűjtésben megszokott rutinhoz képest, hogy a palackokat, dobozokat immár nem szabad majd összegyűrni, összetaposni, hogy minél jobban tömörödjön a méretük. Az automaták csak sértetlen csomagolásokat fognak elfogadni, amelyeken a vonalkód is jól olvasható. Hasonlóképpen akkor sem lehet majd visszaváltani azokat, ha pár cseppnél nagyobb mennyiségű folyadék maradt bennük, vagy ha hiányzik róluk a kupak.

Fontos alapvetés, hogy kizárólag azokat a palackokat, dobozokat lehet majd visszaváltani, amelyek...

  • 2024. január 1-je után kerültek forgalomba,
  • rendelkeznek a visszaváltási logóval
  • és a korábbi csomagoláson találhatóhoz képest új vonalkóddal.

Varga arra is kitért az interjúban, hogy szelektív gyűjtéssel a termékek körülbelül 40 százalékát lehet összegyűjteni. Ehhez képest a visszaváltási rendszer ezt az arány akár 90 százalékra is növelheti, jelentősen mérsékelve a környezetterhelést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben délután a szétterülő gomolyok, míg késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!