Megvizsgálták a grönlandi gleccseket, ijesztő az eredmény

Grönland gleccserei gyorsuló ütemben olvadnak a Koppenhágai Egyetem kutatóinak egy új tanulmánya szerint.

Az elmúlt 20 évben Grönland egyes részein ötszörösére gyorsult a gleccserek olvadása. A 2000-es évek előtt a Grönland délnyugati részén található gleccserek jege évente mintegy öt métert apadt, jelenleg ez az érték 25 méter. A Grönland szélein és a jégsapkákon lévő gleccserek visszahúzódása különösen súlyos – derül ki a Nature Climate Change című folyóiratban publikált tanulmányból.

Grönland, gleccser, légi felvétel
Egyre gyorsuló ütemben olvadnak a grönlandi gleccserek. Fotó: Getty Images

Grönland mintegy 22 ezer gleccseréből több mint ezret vizsgáltak meg a kutatók. Az elemzéshez a műholdfelvételeken kívül 200 ezer fotót és légifelvételt is kiértékeltek, amelyek az elmúlt 130 évben készültek.

Anders Björk, a tanulmány elkészítésén dolgozó geotudós elmondta, korábbi kutatásokból már kiderült, hogy Grönland legnagyobb gleccserei veszélyben vannak a globális éghajlatváltozás és a hőmérséklet növekedése miatt. A gleccserek olvadásának mértékével kapcsolatban azonban az elégtelen mérések miatt kételyek merültek fel. A csütörtökön megjelent új tanulmány azonban szerinte „minden kétséget eloszlat”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!