Kiderült, honnan jön a legtöbb műanyagszemét

A világ legtöbb, évente mintegy 42 millió tonna műanyagszemete az Egyesült Államok számlájára írható egy, az amerikai szövetségi kormánynak múlt szerdán átadott tanulmány szerint.

A műanyaghulladékok jelentette környezetszennyezést a koronavírus-pandémia is súlyosbítja szakértők szerint.

A tanulmány szerint az olcsó, sokoldalúan felhasználható műanyagok megjelenése "bármerre is nézünk, a műanyaghulladék világméretű özönét eredményezte", a tengerbe dobott és a vízi élővilágot fenyegető, eldobható műanyagok legnagyobb része mögött az Egyesült Államok áll. Az 1960-as évek óta meredeken emelkedik a műanyagszemét mennyisége az Egyesült Államokban, és a legfrissebb adatok szerint évente 42 millió tonnára rúg, ami lakosonként 130 kilogrammot jelent - olvasható a The Guardian brit napilap online kiadásában. Ez nagyjából kétszerese a kínai plasztikhulladéknak, és több, mint az Európai Unió 28 államának összes műanyagszemete együttvéve.

Évente közel 9 millió tonna műanyaghulladék kerül a világ óceánjaiba
Évente közel 9 millió tonna műanyaghulladék kerül a világ óceánjaiba. Fotó: Getty Images

Az újrahasznosítás infrastruktúrája nem tud lépést tartani az amerikai műanyagtermelés növekedésével. A műanyagszemét - közte palackok, szívószálak, csomagolóanyagok - eldobása, a hulladéklerakás és a lerakótelepek nem megfelelő használata miatt évente akár 2,2 millió tonna műanyag is a környezetbe kerülhet a jelentés szerint. Sőt, a hulladék nyomon követésének adathiányosságai miatt a valódi mennyiség még ennél is jelentősebb lehet. A műanyag nagy része a folyóvizeken keresztül az óceánokba kerül.

A világon évente legalább 8,8 millió tonna műanyagszemét jut az óceánokba , ami annyi, mintha minden egyes percben egy szeméttel teli kukásautó ürítené a terhét a tengervízbe. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a mennyiség 2030-ra évente 53 millió tonnára ugorhat, ami durván a világ óceánjaiból évente kifogott halmennyiség súlyának fele.

Az Egyesült Államok kongresszusa által a nemzeti tudományos, műszaki és orvostudományi akadémiáknak megrendelt jelentést a Margaret Spring (Monterey Bay Aquarium) vezette szakértői csoport állította össze. A bizottság azt ajánlja, a jövő év végéig készítsék el az új nemzeti stratégiát, amelynek a - különösen az újrafelhasználásra alkalmatlan - műanyag gyártásának visszaszorítására kell törekednie.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra