Kiderült, mennyi műanyag került a Balatonba

Ezer liternyi Balaton-vízben 21 mikroműanyag található, míg Magyarország egyik legszennyezettebb vizében, a Bodrogban 214,8 műanyagszemcsét számoltak össze a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének kutatói.

A legutóbbi kutatás során a Balaton két medencéjében nyolc helyszínen végeztek méréseket, 50 mikrométer és 1 milliméteres tartományban vizsgálódtak a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének (BLKI, Tihany) munkatársai a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE, Gödöllő) kutatóival közösen - olvasható a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) szerdai közleményében. A kutatók különböző technológiákkal és különböző lépésekben egy köbméter vizet szűrtek át, és hétfajta műanyagot azonosítottak a vizsgált mérettartományban. A polipropilén (PP), a polisztirol (PS) és a polietilén (PE) voltak a leggyakoribb műanyagok, amelyek elsősorban fóliákból, PET-palackokból, zacskókból, ruházatokból és hőszigetelő anyagból (hungarocell) kerültek a vízbe.

Balaton, hattyúk, borús idő
Háromszor több a mikroműanyag a Balaton vizében, mint a Kis-Balatonéban. Fotó: Getty Images

A vizsgálatokat kiterjesztették a Kis-Balatonra is, hogy összevethessék a két víztér adatait. A Kis-Balatonban átlagosan 7-8 mikroműanyag szemcsét találtak a kutatók ezer liter vízben, míg a Balatonban 21-et. „Ez utóbbi szám talán nem tekinthető kirívóan magasnak, noha 67 európai tó esetében 7,3 átlagos szemcseszámot számoltak össze a kutatók, igaz, más vizsgált mérettartományban (310 mikrométer és 5 milliméter között) és eltérő módszerekkel. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az édesvízi tavakat egyelőre még kevésbé vizsgálják, mint a tengereket, óceánokat és a folyóvizeket” – idézi a közlemény Svigruha Rékát, a HUN-REN BLKI tudományos munkatársát.

A kutató hozzátette: az európai folyóvizekben átlagosan 0,03-187 ezer között is lehet a mikroműanyagok száma egy köbméter vízben irodalmi adatok alapján. Magyarország egyik legszennyezettebb vizében, a nagy szemétszedésen nemrég átesett Bodrogban tízszer annyi, 214,8 mikroműanyagot mértek egy köbméter vízben, mint amennyit legutóbb a Balatonban.

Svigruha Réka szerint még gyerekcipőben járnak azok a kutatások, amelyek a mikroműanyagok lebontását célozzák különböző mikroorganizmusokkal, például baktériumokkal, gombákkal. A kutató ezért a megelőzésre helyezné a hangsúlyt. A szennyvíztisztító-telepeken a szűréseket, a szűrésberendezéseket fejlesztené, valamint úgy véli, sokkal környezettudatosabban kellene a műanyag termékeket használni például a vízparti nyári fesztiválok idején.

Az emberi szervezetbe is bejutnak a környezetből

A kevesebb műanyag használata már csak azért is indokolt a vízpartok környékén, mert azok a táplálékláncokon keresztül könnyen eljuthatnak az emberi szervezetig is.

A balatoni kutatók vízibolhákkal kísérleteztek, amelyekkel különböző fajta mikroműanyagokat etettek. A vizsgálatból kiderült, a mikroműanyagok befolyásolják az apró állatok növekedését, továbbá az a szaporodásukra is negatívan hatnak az eredmények szerint. Ugyanis a vízibolhák táplálékként veszik magukhoz szűrögető életmódjuk során a mikroműanyagokat, abból azonban nem jutnak tápanyaghoz. „Rajtuk keresztül a halakon át a táplálékláncba is begyűrűzhetnek ezek az apró szemcsék, és ez hosszabb távon megzavarhatja a természetes ökoszisztéma stabilitását” – hangsúlyozta a HUN-REN BLKI kutatója.

A mikroműanyagok növelhetik a stroke és a szívroham kockázatát – állítják nápolyi kutatók egy idén tavasszal megjelent tanulmányukban.

A mikroműanyagok alatt az 5 milliméternél kisebb szemcséket értik, amelyek forrásai legtöbb esetben például a ruhamosásból származó szálak, a kozmetikai termékekben lévő apró szemcsék, vagy a fóliák, zacskók és műanyag palackok lassú bomlási folyamatainak termékei fizikai és kémiai folyamatok végeredményeként. Ezeket a szemcséket a vizsgálatok már az állatok és az ember szervezetében is kimutatták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Az északi tájakon nagyrészt felhős idő valószínű, de a déli és keleti megyékben több helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Északkeleten és a délnyugati tájakon helyenként lehet kisebb eső, zápor. Az Észak-Dunántúlon kevés helyen megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként Borsodban és környékén ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!