Visszér - tények és tévhitek (2)

Népbetegségnek számít Magyarországon a visszeresség. Egyes adatok szerint a harminc és ötven év közöttiek tizede, míg a hetven év felettiek fele küzd a betegséggel. A visszér kialakulásával kapcsolatban számos tévhit terjed, ezeket gyűjtöttük össze a cáfolatukkal együtt.

Rizikós a dohányzás és a túlsúly

Nem igaz, hogy kizárólag az állómunka okoz visszeret. Helyénvaló megállapítás, hogy az állómunka a legtöbb esetben közrejátszik a visszeresség kialakulásában. Mindez nem jelenti, hogy az ülőmunkát végzőknek nem kell foglalkozni a visszérrel, hiszen az ülőmunka szintén kockázati tényező. Visszér szempontjából leginkább veszélyeztetettek a dohányosok, a túlsúllyal küzdők, a kismamák és az egészségtelen életmódot folytatók. Okolható továbbá az autóvezetés, a hosszú utak, és a genetikai háttér is. Tévhit, hogy csupán esztétikai problémát jelent a visszér, hiszen egészségügyi kockázatot is hordoz az elváltozás. A kezdeti nehézláb érzés után súlyos esetben lábszárfekély, vagy akár mélyvénás trombózis is kialakulhat, amely tüdőembóliát is okozhat. Éppen ezért az arra hajlamosak fektessenek komoly hangsúlyt a megelőzésre, a már kialakult visszérrel pedig mielőbb érdemes foglalkozni.

A dohányzás nagyban növeli a visszérbetegség kialakulásának kockázatát

Kenni nem elég

Az sem igaz, hogy a visszér kenegetéssel elmúlik. Rengeteg kifejezetten jó és hatékony krém érhető el a visszeres panaszokra, de önmagában a krém nem oldja meg az alapproblémát. Így is kifejezetten ajánlott kinek-kinek megtalálni a számára ideális visszér elleni krémet, hiszen a láb duzzanatát és a fájdalmat képes enyhíteni egy jó készítmény, ami ráadásul az ereket is erősítheti. Érdemes továbbá azt az innovációt is kipróbálni, ami kapszula formájában kínál javulást a visszérproblémákra. Egyes szájon át alkalmazható készítmények ugyanis képesek a vénás keringési betegségekkel kapcsolatos tünetek megelőzésére, a vizenyősség és a fáradt, nehéz láb érzés mérséklésére. A tabletta növeli a vénák tónusát és a kapilláris ellenállást, továbbá csökkenti az érfal áteresztőképességét is.

Terhesség után is maradhat

Az is tévhit, hogy a visszér csupán a várandósság ideje alatt jelenik meg, majd a szülést követően magától elmúlik. Igaz azonban, hogy sokszor a terhesség során alakul ki visszér, a terhelés és a hormonális elváltozások miatt. Illetve a magzat súlya is növeli a vénákra ható nyomást. A visszér azonban egyetlen esetben sem múlik el automatikusan, éppen ezért is fontos, hogy szakember is lássa a problémát. Tévedés továbbá, hogy a visszér kizárólag nőknél és idős embereknél alakulhat ki. A nők valóban hamarabb keresik fel az orvost, minden bizonnyal esztétikai okok miatt. A férfiaknak is ajánlatos komolyan venni a visszér kialakulását, mert férfiak és nők egyaránt komoly szövődményekre számíthatnak. Igaz ugyan, hogy sokkal több idős embernél alakul ki visszérprobléma, ám a betegség szempontjából kockázatos csoport a túlsúlyosaké is, akik egész fiatalon is számíthatnak visszérproblémára.

Mire vigyázzon, ha visszérre hajlamos?

A visszérproblémáknak pontosan körülírható előjelei is vannak. Kezdetben akár lábdagadás, nehézláb érzés és zsibbadás is utalhat a betegségre, anélkül, hogy a lábon megjelennének a jellegzetes visszerek. Éppen ezért az első jeleknél érdemes megtenni a megfelelő intézkedéseket. A kockázati csoportba tartozó fiataloknak és idősebbeknek, illetve az arra hajlamosító munkát végzőknek idejében szükségük van az életmódváltásra. Fontos a rendszeres testmozgás, leginkább az úszás ajánlatos. Szükség van a speciális vénás torna elkezdésére is, továbbá az egészséges étrend is ajánlott, a dohányzás pedig mindenképp mellőzendő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!