WHO: "egyetlen ország sincs biztonságban"

A világ "háborúban áll a COVID-19-cel", az új koronavírus okozta járványos betegséggel - szögezte le António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn Genfben, felszólítva egyúttal a nemzetközi közösséget, hogy térjen át "hadigazdálkodásra".

Lehetséges, hogy a 70 százalékos átoltottság sem lesz elegendő a nyájimmunitás eléréséhez? Részletek itt.

"Háborúban állunk egy vírussal. A hadigazdálkodások idejének logikájára és gyorsaságára van szükségünk" - jelentette ki a főtitkár az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) tartozó tagállamok éves értekezletének a megnyitóján. Guterres - aki szerint a tavaly év elején kezdődött pandémia "szenvedéscunamit" zúdított a világra - azt mondta, hogy a vírus miatt közel 500 millió munkahely szűnt meg. A főtitkár nemzetközi összefogást sürgetett, hangsúlyozva, hogy ennek híján a vírus a szegényebb, elegendő oltóanyaggal nem rendelkező országokban tovább mutálódik, ez pedig több százezer ember halála mellett lassítja a világgazdaság újjáéledését is.

Katona kézbesít koronavírusteszthez szükséges felszerelést egy helyi lakosnak az angliai Boltonban május 24-én
Katona kézbesít COVID-teszthez szükséges felszerelést az angliai Boltonban május 24-én. Fotó: Getty Images

A méltányos vakcinaelosztással kapcsolatban bejelentette, hogy a hét végén egyeztetni fog a gazdaságilag legfejlettebb húsz ország (G20) vezetőjével egy munkacsoport megalakításáról, aminek célja az oltóanyaggyártás kapacitásának megduplázása lesz. Hozzátette, az egyeztetésen fel fogja vetni a technológiával és a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos rugalmasságot is. Leszögezte, hogy ennek érdekében az egész világszervezetet kész mozgósítani.

A megnyitón felszólalt a WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is, aki szintén a méltányosabb vakcinaelosztásért szállt síkra, és felszólította az oltóanyaggal rendelkező országokat, adományozzanak vakcinadózisokat az oltások méltányos elosztására létrehozott COVAX programnak . Hozzátette, minden ország lakosságának legalább 10 százalékát be szeretnék oltani a koronavírus ellen szeptemberig, 30 százalékát pedig az év végéig. A főigazgató kitért az egészségügyi dolgozók helyzetére is, akik közül szerinte legalább 115 ezren estek a vírus áldozatául. Figyelmeztetett arra is, hogy ha a járvány terjedése nem lassul, három hét múlva már annyi igazolt halálos áldozata lesz a COVID-19-nek idén, mint a tavalyi év során összesen. Hozzátette, hogy a 2021-ben mostanáig regisztrált fertőzöttek száma máris meghaladta a 2020-ban igazolt összes esetet. "Egyetlen ország sem mondhatja el magáról, hogy biztonságban van" - szögezte le.

Egy évtizeden belül egyszerű kellemetlenséggé szelídülhet a ma még súlyos világjárványt okozó új típusú koronavírus-fertőzés - állítják amerikai kutatók. Minderről ide kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra