Veszélyes lehet a legnépszerűbb gyerekjáték

Veszélyes mennyiségű mérgező anyagot tartalmazhat a tavaly óta a világ egyik legnépszerűbb játékának számító slime, vagyis "műtakony".

A Wich? brit fogyasztóvédelmi szervezet 11 népszerű, boltban kapható márkát vizsgált meg, és azt találták, hogy 8 az egészségügyi határértéket meghaladó mennyiségben tartalmaz bórt . Az egyik termék az EU által meghatározott biztonságos határérték négyszeresét - írja a 24.hu.

Veszélyes mennyiségű mérgező anyagot tartalmazhat
Veszélyes mennyiségű mérgező anyagot tartalmazhat

A szervezet arra figyelmeztette a szülőket, hogy mindenképpen kellő körültekintéssel vásároljanak ilyen játékot. Ezzel párhuzamosan pedig felszólította a döntéshozókat és a forgalmazókat, hogy tegyenek többet azért, hogy ne juthasson az egészségükre veszélyes termék a fogyasztókhoz.

A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a házilag készített műtakony is veszélyes lehet, hiszen az ahhoz használt borax, vagy boraxtartalmú anyagok szintén tartalmaznak bórt. Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint a bór azért veszélyes anyag, mert irritációt, hányást, hasmenést és görcsöket okozhat. Nagy mennyiségben pedig akár meddőséget is kiválthat, illetve károsíthatja a várandós nők magzatait.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, összességében napos, száraz idő várható, majd estétől nyugat, északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?