Veszélyes aszteroida közeledik

Az aszteroida 2063-2069 között érheti el a Földet, a becsapódásnak azonban kicsi az esélye.

Dél-koreai csillagászoknak első ízben sikerült felfedezniük egy potenciálisan veszélyes aszteroidát (PHA) - jelentette be kedden a kelet-ázsiai ország állami csillagászati intézete, hozzátéve, hogy a kisbolygó és a Föld összeütközésének esélye ugyanakkor rendkívül alacsony.

Öt járvány, amely megváltoztatta a történelmet A történelemkönyveket olvasva úgy tűnhet, hogy a világ folyását hatalmas uralkodók, véres csaták döntötték el - de valójában az igazán jelentős eseményeket ennél sokkal kisebb, mondhatni mikroszkopikus méretű dolgok befolyásolták. Kattintson a részletekért!

Kicsi az esélye, hogy eltalálja a Földet

A Koreai Csillagászati és Űrtudományi Intézet közlése szerint a 2018 PP29 jelzésű kisbolygót egy Chilére, Ausztráliára és a Dél-afrikai Köztársaságra kiterjedő koreai űrteleszkóp-hálózat által begyűjtött adatok révén észlelték. Az egyenként 1,6 méter átmérőjű teleszkópok az égbolt tíz napnyi alapos fürkészését követően fedezték fel a becslések szerint 160 méter átmérőjű aszteroidát. A Föld és az aszteroida pályájának egymáshoz legközelebbi pontjai között a távolság kevesebb mint 4,3 millió kilométer. Az égitest megnyúlt, ellipszis alakú pályán mozog és 5,7 évente kerüli meg a Napot.

Ezidáig 1981 ilyen égitestet azonosítottak a kutatók. Fotó: 123rf
Ezidáig 1981 ilyen égitestet azonosítottak a kutatók. Fotó: 123rf

A PP29 becsapódásának esélye rendkívül alacsony, 2,8 milliárd az egyhez, ugyanakkor ha mégis megtörténne az ütközés, annak idejét 2063-2069 közé becsüli az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). Minden olyan űrobjektum, amelynek átmérője meghaladja a 140 métert és 7,5 millió kilométernél közelebb kerül a Föld pályájához, potenciálisan veszélyes aszteroidának számít, ami azt jelenti, hogy szoros és állandó megfigyelés alatt tartják. Dél-koreai csillagászok egy kisebb aszteroidát is felfedeztek a közelmúltban: a 2018 PM28 jelzésű, 20-40 méter átmérőjű kisbolygót 44 napnyi megfigyelés után azonosították. Ezidáig 1981 ilyen égitestet azonosítottak a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.