Vágóhídat függesztett fel a Nébih

Súlyos technológiai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfi vágóhíd működését.

A hatósági ellenőrzés magában foglalta nemcsak a vágóhíd tevékenységének, hanem az ott bérvágatást végző élelmiszer-vállalkozás termékeinek ellenőrzését is. Az eljárás eddig lezárult szakasza során a hatóság összesen több mint 24 tonna nem nyomon követhető, jelöletlen, illetve emberi fogyasztásra alkalmatlan terméket vont ki a forgalomból. További több mint 100 tonna, selejtként megjelölt hús megsemmisítésére hatósági felügyelet mellett kerül sor - írja közleményében a Nébih.

Az emberi fogyasztásra alkalmatlan termékeket kivonták a forgalomból
Az emberi fogyasztásra alkalmatlan termékeket kivonták a forgalomból

Az ellenőrök által a helyszínen tapasztalt, kritikus élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő működési körülményeket jellemzi, hogy a fagyasztásra szánt termékeket több napig a folyosón tárolták. A vágószalagról közvetlenül a padozatra hullottak a csirkék, az emberi fogyasztásra szánt szárnyasok testét a földről szedték össze a dolgozók.

Ismét jó a magyar baromfi A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) előírásai szerint Magyarország 2017. augusztus 24-én visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását. A témáról itt írtunk bővebben .

Az üzemben és egy másik telephelyen a hűtőkamrákban - selejt felirattal ellátva - több mint 100 tonna emberi fogyasztásra alkalmatlan terméket tároltak. A selejt- és egyéb tárolt termékek további vizsgálata folyamatban van. A bérvágatást végző vállalkozásnál az eddig lezárult ellenőrzések során további 52 tétel, azaz több mint 24 tonna nem nyomon követhető, jelöletlen, részben felengedett terméket vontak ki a forgalomból.

A hatóság a kirívó élelmiszer-biztonsági szabályszegések miatt azonnali hatállyal elrendelte az egység tevékenységének felfüggesztését. Az üzem újbóli működését csak a technológiai hiányosságok kijavítása után kezdhette meg, az emberi fogyasztásra alkalmatlan termékek elszállítása és ártalmatlanítása azonban még több napig eltarthat. Az eljárás során az érintett vállalkozásokkal szemben együttesen milliós nagyságrendű bírság várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!