Újra kapható a halált okozó fogyókúrás tabletta

A rendkívül veszélyes, fogyókúrázóknak szánt pirula ismét megjelent az interneten.

Kik vannak veszélyben?

Közel 60 ember meghalt tőle, mégis újra kapható a veszélyes fogyókúrás tabletta - írja az ATV .

A pirula főként azokra az állandó súlyproblémákkal vagy önértékelési zavarokkal küzdő tinédzserekre jelent nagy veszélyt, akik sok esetben képesek gondolkodás nélkül bedőlni a csodaszereknek.

Sokan remélnek megoldást a súlyproblémáikra a fogyasztó csodaszerként hirdetett tablettáktól. Azonban érdemes körültekintően eljárni az úgynevezett zsírégetőkkel, hiszen sok fogyasztószer létezik, amelynek hatékonyságát nem tudták igazolni. Miért lehetnek veszélyesek? Kattintson!

Újra kapható a közel 60 ember halálát okozó fogyókúrás tabletta
A DNP-re érzékenyeknél akár 3 gramm is halálos dózis lehet

Már 3 gramm is halálos lehet

A bogyó ráadásul könnyen elérhető, most éppen az Instagramon árulják, és mindössze 90 pennyért, azaz nagyjából 330 forintért hozzá lehet jutni a DNP nevű szerhez. A veszélyes tabletta csupán egy telefonhívással megrendelhető. A probléma, hogy a DNP, azaz a 2,4-dinitro-fenol nagyon veszélyes arra, aki érzékeny az összetevőire: akár már 3 gramm is halálos dózis lehet.

Az ÁNTSZ is figyelmeztetett korábban

Korábban 2015-ben a magyar ÁNTSZ is figyelmeztetett a szer veszélyére. A hatóság akkori közlése szerint kb. 60 olyan haláleset ismert, amely a DNP használatához köthető. DNP-t tartalmazó szerek előfordulhatnak még Dinosan, Dnoc, Solfo Black, Nitrophen, Aldiphen, Chemox néven is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten nagyobb területen borult idő várható, de máshol, tartósabban az ország középső, északnyugat-délkelet tengelyének szélesebb sávjában szakadozott lesz a felhőzet. Helyenként - nagyobb eséllyel a Dunántúl kevésbé felhős, szélcsendes részein - párássá, ködössé válhat a levegő. Főként a nyugati, délnyugati vidékeken, valamint az északkeleti harmadban időszakosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, fagypont alá a kevésbé felhős tájakon hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!