Újabb áldozata van a kanyarójárványnak

A héten 35-re emelkedett a romániai kanyarójárvány halálos áldozatainak száma, ahol újabb 44 megbetegedést regisztráltak a megyei közegészségügyi intézetek - derült ki az országos tisztiorvosi szolgálat (INSP) összesítésből.

Újabb halálos áldozata van a járványnak

A 35. áldozat egy 39 éves brassói nő, aki - mindössze két hete - ápolóként dolgozott az erdélyi város gyermekkórházában. Szeptemberben megbetegedett: kiderült, hogy kanyarója van , amelynek szövődményeként súlyos agyhártyagyulladás lépett fel. Több napig kómában volt, majd meghalt.

Az INSP által pénteken közzétett statisztikából kiderült, hogy a kanyaró eddigi 35 romániai halálos áldozata közül egyik sem kapta meg a védőoltást, közülük 16 nem töltötte be első életévét. Az áldozatok között négy kamasz is van.

A 34. áldozat egy öthónapos kisfiú volt A 34. áldozat egy Neamt megyei öthónapos, vészes vérszegénységben is szenvedő, vélhetően nagyobb gyerekek által megfertőzött kisfiú, aki kora miatt még nem kaphatta meg a kanyaró elleni védőoltást - erről a Házipatika.com 2017 szeptemberében számolt be . Akkor azt írtuk, eddig országszerte 9104 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta, közülük mintegy hétezren idén kapták el a kórt.

Eddig 9670 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek Romániában
Eddig 9670 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek Romániából

Csökken a megbetegedések száma

Eddig országszerte 9670 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta. Az elmúlt héten a legtöbb új kanyarós esetet (10-et) Kolozs megyéből jelentették . Az INSP honlapján közölt összesítésekből látszik, hogy a járvány terjedése alábbhagyott: míg áprilisban még heti 200-at is meghaladta az új esetek száma, augusztus óta nem éri el a százat, szeptember óta pedig az ötvenet.

A bukaresti kormány az utóbbi hónapokban javított az eddig akadozó vakcinaellátáson és a parlament elé terjesztett egy törvénytervezetet, amely különböző megszorításokkal és folyamatos tanácsadással akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabb oltás beadását gyermekeiknek.

A kanyaró miatt lesz oltástörvény A román kormány augusztusban elfogadta az oltástörvény áprilisban kidolgozott, a súlyos kanyarójárvány közepette éles társadalmi vitát kiváltó tervezetét. Romániában a tavaly kezdődött, az ország egészére kiterjedt kanyarójárvány miatt merült fel egy külön oltástörvény szükségessége. A témáról itt írtunk korábban .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.