Tönkremehetnek a gyógyszereink nyáron

A gyógyszerek tárolása a meleg, nyári hónapokban fokozott körültekintést kíván. A gyógyszerekre ugyanis a magas hőmérséklet kimondottan károsan hat: általában gyorsul hatóanyagaik lebomlása, így csökkenhet a készítmények hatása.

A gyógyszerek dobozán feltüntetett információk és a minden gyógyszerkészítmény dobozában megtalálható betegtájékoztató arról is informálja a beteget, hogy egy-egy készítményt milyen körülmények között kell tárolni, és meddig lehet felhasználni. A felhasználhatóság ideje (gyakran Felh.:/Exp. rövidítés után a dobozon) mindig a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik. A forgalomba hozatali engedély jogosultjai, azaz a gyógyszercégek csak az előírt tárolási körülmények mellett, a felhasználhatósági időn belül vállalnak garanciát termékeik minőségéért.

Fontos, hogy a betegek a gyógyszereiket mindig az eredeti dobozban tartsák, így szükség esetén azonnal „kéznél van” a tárolás körülményeit is tartalmazó betegtájékoztató. A gyógyszerek szavatosságát a tárolási körülmények is meghatározzák, ezért mindig el kell olvasni és be kell tartani a betegtájékoztatóban olvasható tárolási előírásokat. A gyógyszerek hatályos kísérőiratai – azaz az alkalmazási előírás, a betegtájékoztató és a címkeszöveg – az OGYÉI honlapján megtalálható gyógyszeradatbázisból elérhetőek .

gyógyszer
A gyógyszereket nem mindig tudjuk úgy tárolni otthon, mint a patikában teszik, de törekedni kell rá.

Tárolási hőmérséklet, tárolási hely

Alapvető szabály, hogy hőség idején semmilyen gyógyszert nem szabad például az ablakban tartani, de ne felejtsük autóban vagy direkt napfénynek kitett helyen sem a gyógyszereket. A hő hatására ugyanis megváltozhatnak a gyógyszerek tulajdonságai, módosulhat a hatóanyag és a segédanyagok stabilitása, kérdésessé válhat az alkalmazhatóság.

Tárolás szobahőmérsékleten (25-30°C). Ez olyan készítményekre vonatkozhat, amelyek a gyógyszerminőséget monitorozó vizsgálatok során rövidebb ideig magasabb hőmérsékleten is stabilnak bizonyultak. Ilyenkor nincs feltüntetve különleges tárolási utasítás, nem kell különösen óvatosnak lenni.

Tárolás hűtőszekrényben (2-8°C). Hűtőben csak akkor tárolható gyógyszer, ha ezt a gyógyszer dobozában lévő betegtájékoztató nem tiltja. Ha a hőmérséklet túl alacsony, a készítmény állaga, minősége visszafordíthatatlanul megváltozhat, egyes injekciók például kifagyhatnak, átkristályosodhatnak. Ugyanez vonatkozik a fagyasztóban tárolásra is. Fagyasztóban kizárólag az a gyógyszer tárolható, amelynek dobozán ezt jelzik.

Tárolás gyermekektől elzárt helyen. A hőmérséklettől független, fontos szempont, hogy gyerekek nem férjenek hozzá a gyógyszerekhez. Célszerű zárható gyógyszeres szekrényt tartani a lakás hűvös, száraz, napfénymentes részén, gyerekek számára nem hozzáférhető módon. Ha nincs zárható szekrény, gondoskodjunk akkor is arról, hogy a tabletták, szirupok stb. ne legyenek hozzáférhetőek a gyermekek számára. Nem szabad, hogy gyermekek akár tévedésből, akár egyszerű kíváncsiság miatt bevegyenek számukra érdekes tablettákat, igyanak a gyógyszeres szirupból.

Különleges gyógyszerformák tárolása

Tartályos inhalátorok: legfeljebb 30°C-on tárolandók, fagytól, hő- és napsugárzástól védve. Mint a legtöbb túlnyomásos tartályban, a gyógyszer hatása csökkenhet, ha a tartály hideg. A tartályt nem szabad összetörni, kilyukasztani vagy elégetni még akkor sem, ha látszólag üres.

Inzulintartalmú injekciók, injekciós tollak: Felbontás előtt hűtőszekrényben (2-8°C) tárolandók, de nem fagyaszthatók! Használat közben vagy ha a beteg tartalékként magával hordja, szobahőmérsékleten (max. 25-30°C-on) tárolandók. Hőhatástól, direkt napfénytől vagy éppen a túlzott lehűléstől azonban az inzulint minden esetben óvni kell. A fénytől való védelem érdekében az injekciós üveget, patront tartsuk a dobozában, penek esetén az injekciós toll kupakját tartsuk az injekciós tollon.

A gyógyszerek helyes tárolásának fontos része, hogy rendszeresen ellenőrizzük le a lejárati dátumokat és a már nem felhasználható készítményeket szelektáljuk ki és adjuk le a gyógyszertárak gyűjtőjében. A megbontott készítmények esetében különösen figyelni kell, hiszen míg egy tabletta a lejárat után „csupán” hatékonyságából veszít, de egy már több mint 6 hete megbontott szemcsepp használata például kellemetlen tüneteket, betegséget is okozhat! 

Ha bármilyen rendellenesség észlelhető a gyógyszerkészítményen – változik a színe, külleme, állaga, például porlik, elfolyósodik, kifagy stb. – akkor nem szabad felhasználni, még ha a megadott felhasználhatósági időn belül van is. Ezek a jelenségek általában olyan minőségi változást jeleznek, amelynek vége a hatás elmaradása vagy nem kívánt hatás megjelenése lehet.

Aranyszabályként érdemes szem előtt tartani a gyógyszertárolás fő kritériumait: a készítmény legyen eredeti csomagolásban, száraz, hűvös, fénytől védett helyen, gyermekektől elzárva!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati, déli tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. A reggeli órákban a nyugati határ mentén még előfordulhat kisebb eső, zápor, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!