Többen születtek és többen is haltak meg

Többen születtek és többen is haltak meg az év első öt hónapjában, mint az előző esztendő azonos időszakában - jelentette a KSH.

Az év első öt hónapjában 36 ezer 520 gyermek jött világra, ami 947-tel, 2,7 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának értékét. A születések száma mind az öt hónapban több volt, mint 2014-ben. Különösen a januári emelkedés volt számottevő, amikor az egy évvel korábbihoz képest 5,3 százalékkal volt magasabb az újszülöttek száma.

Ugyanakkor a halálozások száma 59.047 volt, ami 5112-vel, 9,5 százalékkal haladta meg a 2014. január-májusi értéket. A halálozások száma az év első négy hónapjában több, májusban 6,2 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékű növekedést az idei esztendő első két hónapjára mutatták ki; ez átlagosan 22 százalékkal haladta meg 2014 azonos időszakának számait.

Születésünk ideje befolyásolja személyiségünket?

A jelentős halálozási többlet alakulásában az influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott - áll a KSH közleményében. Az esztendő első öt hónapjában - szemben a tavalyi 18 ezer 362-vel - 22 ezer 527 főre nőtt a természetes fogyás. Az ebben az időszakban regisztrált 12 ezer 457 házasságkötés 5,3 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.

2015 első öt hónapjában magasabb volt a születések aránya a tavalyinál

A közlemény szerint ebben az időszakban ezer lakosra 9,0 élveszületés és 14,5 halálozás jutott. Az előbbi 0,3, az utóbbi 1,3 ezrelékponttal magasabb a 2014. január-májusinál. A természetes fogyás mértéke - 1,0 ezrelékponttal - 5,5 ezrelékre emelkedett. Az év első öt hónapjában ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-májusihoz képest. A házasságkötési arányszám 3,1 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Főképp délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!