Szélviharra és rengeteg csapadékra számíthatunk

Szélviharra és jelentős mennyiségű esőre figyelmeztet a HungaroMet Zrt.: szombat estétől a Dunántúlon akár óránkénti 110-120 kilométeres széllökések is előfordulhatnak, valamint a nyugati és középső vármegyékben és az Északi-középhegységben akár 30-50 milliméter eső is várható.

Szombaton napközben a Dunántúl északnyugati felén a legerősebb széllökések egyre nagyobb területen meghaladják az óránkénti 70 kilométeres sebességet. Késő délutántól várhatóan tovább fokozódik a szél, kiemelten a Soproni-hegység, a Kőszegi-hegység, illetve a Bakony és a Balaton környezetében az óránkénti 90-110 kilométeres, késő estétől akár az óránkénti 110-120 kilométert meghaladó széllökések is előfordulhatnak. Felhívták a figyelmet arra, hogy az időjárási helyzetre tekintettel a legmagasabb fokú, piros riasztást is kiadhatják, különösen a vasárnapra virradó éjszaka során.

A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém vármegye területén kell szombaton óránkénti 90 kilométeres sebességet meghaladó széllökésre számítani, emiatt a négy érintett vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna, Zala vármegyék területén elsőfokú (sárga) figyelmeztetés van érvényben szombat éjfélig, ezeken a területeken a várt legerősebb széllökések meghaladják az óránkénti 70 kilométeres sebességet.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

A HungaroMet előrejelzése szerint szombaton a délutáni, esti óráktól ismét egyre nagyobb területre terjed ki a csapadéktevékenység, amely vasárnap is folytatódik. Szombat délutántól a lehulló csapadék mennyisége az ország túlnyomó részén meghaladja a 20 millimétert.

A lehulló csapadék mennyisége várhatóan délkeleten lesz a legalacsonyabb, míg a nyugati és középső vármegyékben, illetve az Északi-középhegység térségében egy szélesebb sávban többfelé 30-50 milliméter feletti csapadékösszeg valószínű. Mivel 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves és Pest vármegye területén, így ezekben a vármegyékben másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben sok eső miatt. Az ország többi részén - Békés vármegye kivételével - elsőfokú figyelmeztetés van érvényben eső miatt, mert 24 óra alatt több mint 24 milliméter csapadék hullhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!