Szabadnapján is életet mentett a székesfehérvári tűzoltó

Éppen gyerekeit kísérte szabadidejében edzésre a hivatásos tűzoltó, amikor füstszagra lett figyelmes az egyik társasház közelében.

Réger István tűzoltó zászlós, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság megbízott szerparancsnoka az edzőteremből kilépve vette észre február 21-én, hogy sűrű füst száll fel a székesfehérvári társasház egyik negyedik emeleti lakása ablakaiból – írja pénteki Facebook-bejegyzésében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A lépcsőházi kapucsengőn először az érintett lakásba csengetett be, de nem érkezett válasz. Tovább próbálkozott, és végül az egyik lakásban fel is vették a kaputelefont, majd beengedték őt a házba.

Azonnal felszaladt a negyedik emeletre, ahol elkezdett csengetni és dörömbölni a bejárati ajtón. A lakásban élő idős nő erősen köhögve nyitott ajtót, a mennyezet felől áramló füstben pedig már az arca is látszódott. A tűzoltó rögtön cselekedett: kikísérte az idős asszonyt a lakásból, majd elkezdte keresni a tűz forrását. A konyhában talált rá egy égő lábasra, amelyet benedvesített konyharuhával fedett le, és kinyitotta az ablakokat. Ezután segítséget hívott a 112-es segélyhívón keresztül.

Az idős nő füstmérgezést szenvedett, de az életét sikerült megmenteni a tűzoltó gyors közbelépésének köszönhetően.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!