Rendőrök hozták vissza a halálból az idős nyugdíjast

Éppen a helyi rendőrkapitányságon várakozott ügyintézésre egy idős férfi Kalocsán, amikor rosszul lett, majd összeesett.

A halálból hoztak vissza egy rendőrségen várakozó férfit a rendőrök és a fegyveres biztonsági őr – írja pénteki közleményében a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A 76 éves férfi szerdán reggel érkezett ügyintézésre a Kalocsai Rendőrkapitányságra. Rövid várakozás után azonban hirtelen rosszul lett, és leesett a székről, amelyen ült.

Elsőként az épület biztonsági őre, Kollár István sietett a segítségére. Mellkasi nyomásokkal megkezdte az idős férfi újraélesztését, amihez rövidesen Rideg Renátó és Dézsi Zoltán főtörzsőrmesterek is csatlakoztak. Eközben a mentők is perceken belül kiérkeztek a helyszínre. Végül sikerült stabilizálni a beteg állapotát, akit ezután rögtön kórházba szállítottak. A rendőrség információi szerint azóta jobban van.

Borítókép: Wikimedia Commons

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!