Paraziták támadták meg a szemét: a csapvíz okozhatta a bajt – Ezt a hibát ne kövesd el

Egy hétköznapi hiba miatt ritka parazitafertőzés támadta meg egy brit nő szemét, aki most szaruhártya-átültetésre vár.

Súlyos szemfertőzés miatt kellett összevarrni egy 47 éves brit nő szemhéjait, miután úgy mosta meg az arcát, hogy előtte nem vette ki a kontaktlencséjét a szeméből. Az orvosok szerint a ritka parazita valószínűleg a csapvízzel került a szemébe, ahol rövid idő alatt súlyos károsodást okozott. A Mirroron közzétett eset arra is figyelmeztet, hogy a kontaktlencsék viselése mellett milyen fontos betartani az alapvető higiéniai szabályokat. 

Így került a parazita a szemébe

Emma Marsden február végén lovak körül dolgozott, amikor egy talicskába esett, amely sárral és vízzel volt tele. Emiatt megmosta az arcát és a kezét, de a kontaktlencséit csak este vette ki. Néhány nappal később szúró fájdalmat érzett a jobb szemében. Az állapota gyorsan romlott: a fájdalom elviselhetetlenné vált, végül pedig teljesen elveszítette a látását az érintett szemére. 

Három gyermeket szültem, de a szülés ehhez a fájdalomhoz képest álom volt

– idézte fel a történteket. A kórházban végül 

  • Acanthamoeba keratitist, egy súlyos szaruhártya-fertőzést, amelyet az Acanthamoeba nevű egysejtű parazita okoz;
  • súlyos gombás szaruhártya-fertőzést és 
  • szaruhártyafekélyt is diagnosztizáltak. A fertőzés olyan gyorsan pusztította a szaruhártyát, hogy az orvosoknak össze kellett varrniuk a nő szemhéját, hogy elősegítsék a gyógyulást. A következő években várhatóan szaruhártya-átültetésre is szüksége lesz. 

Az orvosok szerint a fertőzést nagy valószínűséggel az okozta, hogy a nő kontaktlencsében érintkezett csapvízzel. Az Acanthamoeba természetes vizekben, talajban és csapvízben is előfordulhat, és a kontaktlencse megkönnyítheti a kórokozó megtapadását a szaruhártyán. Korábban írtunk arról, miért fontos még eltávolítani a kontaktlencsét fürdés, zuhanyozás előtt. 

Mire kell figyelni kontaktlencse viselésekor?

A szakemberek régóta figyelmeztetnek arra, hogy kontaktlencsével nem ajánlott zuhanyozni, úszni vagy az arcot csapvízzel lemosni. A víz ugyanis olyan mikroorganizmusokat tartalmazhat, amelyek ritka esetben súlyos szemfertőzést okozhatnak. Emma azt reméli, hogy története másokat is óvatosságra int.

Nagyon kell vigyázni a szemünkre. Amíg az ember nem megy keresztül ilyesmin, vagy nem ismer valakit, akivel megtörtént, hajlamos félvállról venni a veszélyt.

Mi a teendő, ha mégis víz éri a kontaktlencsét?

A szemészek azt tanácsolják, hogy ha zuhanyozás vagy fürdés közben víz kerül a szembe kontaktlencse viselése mellett, a lencsét mielőbb el kell távolítani. Az egyszer használatos lencsét ilyenkor érdemes kidobni és új párt felhelyezni. Havi vagy kétheti lencse esetén alapos fertőtlenítés szükséges a megfelelő kontaktlencse-ápoló folyadékkal, csapvízzel azonban soha nem szabad leöblíteni vagy tárolni a lencséket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Összefüggőbb, vastagabb felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, amely legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érintheti, azonban délután oda is érkezik (jórészt magasszintű) felhőzet. Helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.