Késsel fenyegette az orvost, aki nem írt fel neki eg gyógyszert

A férfi késsel a kezében kezdett fenyegetőzni a rendelőben, miután nem írták fel neki a gyógyszert, ami szerinte járt volna neki.

Késsel fenyegette meg orvosát egy Tolna vármegyei férfi, mert az nem írt fel neki gyógyszert - írja a 24.hu.

A beszámoló szerint a negyvenes évei közepén járó férfi idén december elején szabadult több éves börtönbüntetéséből. Gerincbetegsége miatt erős fájdalomcsillapító- és egyben enyhe kábító hatású, vényköteles gyógyszereket szedett. Mivel jóval nagyobb mennyiségben szedi az előírtnál, a korábbi adagja elfogyott, így szüksége volt újabbra. Múlt hét szombaton emiatt elment a dombóvári kórház háziorvosi ügyeletére, ahol az édesanyja nevére akarta felíratni a gyógyszert.

Az ügyeletes orvos ellenőrizte a nyilvántartásban, amely alapján közölte vele, hogy nem áll módjában felírni a gyógyszert. A férfi ingerültté vált, majd a rendelőben egy kinyitott zsebkéssel hadonászva megfenyegette az orvost és annak asszisztensét, hogy amennyiben nem írják fel neki a követelt gyógyszert, akkor használni fogja a kést. Megszurkálja őket vagy önmagát, amúgy sem fél visszamenni a börtönbe. A fenyegetés hatására az orvos felírta a gyógyszert.

A nyomozó hatóság a férfit felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítja, amely bűncselekmény 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Alapvetően napos idő várható a többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból néhol zápor, zivatar kialakulhat - nagyobb eséllyel a Duna vonalának tágabb környezetében. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?